Szép összefogással kerül a főtérre a város karácsonyfája

Szép összefogással kerül a főtérre a város karácsonyfája

2017. november 14. 11:30

Korábban felhívásban kértük a félegyháziakat: segítsenek megtalálni a város 2017-es karácsonyfáját. Rengeteg ötlet, javaslat, felajánlás érkezett. A tucatnál is több helyszínt lapunk munkatársa is végigjárta a zsűri tagjaival, akik számos szempont alapján választották ki a dr. Fehérvári István rendelőjének udvarán álló, csodálatosan szép nordmann fenyőt, amely igen kalandos utat tesz meg, mielőtt rákerülnek az ünnepi díszek és fények.

Részletek
Staféta – Thai box edző és nyomozó

Staféta – Thai box edző és nyomozó

2017. november 14. 17:30

Amikor ez a cikk megjelenik, Nagy Krisztián már a thai box hazájában mélyíti el tudását, hogy aztán hazahozza és megossza azt a félegyházi fiatalokkal. A Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület vezetője – aki főállásban a félegyházi rendőrkapitányság nyomozója – Staféta rovatunk következő főszereplője. Látszólag küzdősportra tanítja, valójában viszont egy tartalmas élet felé egyengeti tanítványai útját.

Részletek
 Pályaorientációs nap a Batthyányban

Pályaorientációs nap a Batthyányban

2017. november 13. 17:30

Továbbtanulással kapcsolatos szakmai napon vettek részt a tanulók október 27-én osztályfőnökük és kísérőjük vezetésével. Különböző szakmákkal kapcsolatos videókat tekintettek meg a nyolcadikosok, illetve a továbbtanuláshoz kapcsolódó kérdőíveket töltöttek ki papíralapon és online felületen. Minden osztály volt üzemlátogatáson, többek között ellátogattak a Félegyházi Tejüzembe, a Fornetti félegyházi gyárába és a Tűzoltóságra is, ahol betekintés kaphattak, hogy hol milyen munka folyik.

Részletek
Kiállítással segítik a házasságkötésre készülőket

Kiállítással segítik a házasságkötésre készülőket

2017. november 13. 07:30

A házasságra készülőknek és családjuknak kívánt az ünnepi alkalom előkészítéséhez és a vendéglátáshoz segítséget nyújtani Kiskunfélegyházán - az idén már nyolcadik alkalommal megrendezett „Esküvői Kiállítás” - november 12-én, a művelődési központban. Az érdeklődők részletes tájékoztatást kaphattak az esküvőket szervező helyszínek, a menyasszonyi és vőlegényi öltözetek kínálatából. A kiállítóknak köszönhetően válogathattak a lehetőségekből is, hogy milyen tortával, süteménnyel szeretnék kínálni vendégeiket, de a virágdíszítésre is volt bőséges ajánlat. Fotók és videó felvételek készítésének lehetőségeiről is tájékozódhattak.

Részletek
Gazdikereső

Gazdikereső

2017. november 13. 13:30

Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.

Részletek
Tiszaalpáron gálázott a megyei férficsapat

Tiszaalpáron gálázott a megyei férficsapat

2017. november 12. 12:10

Fölényes, 20 gólos győzelmet aratott Tiszaalpáron a megyei felnőtt kézilabdabajnokságban a Félegyházi KSC november 11-én. Az összecsapás esélyesének a hosszú nyeretlenségi sorozatuk ellenére a félegyháziak számítottak, a házigazda Tiszaalpári SE ugyanis még pont nélkül állt a szezonban. Az első félidőben jelentős előnyre tettek szert a félegyháziak, végül magabiztosan, 43-23-ra győztek. A Félegyházi KSC felnőtt női csapata ezúttal sem járt sikerrel, november 11-én az eddig nyeretlen Nemesnádudvari NKSZE ellen szenvedett kiütéses, 50-22-es vereséget.

Részletek
Kunszállásnál is lehajthatunk az autópályáról

Kunszállásnál is lehajthatunk az autópályáról

2017. november 12. 08:30

Örömhírről számolt be Kovács Imre, Kunszállás polgármestere közösségi oldalán, amely szerint 12 évnyi munka eredménye érett be, amikor november 8-án megjelent a Magyar Közlönyben, hogy az állam 525 millió forinttal támogatja az M5 autópálya kunszállási fel- és lehajtójának megépítését.

Részletek
Folytatódott a kisiskolás bajnokság

Folytatódott a kisiskolás bajnokság

2017. november 12. 20:00

Szívvel lélekkel küzdve nagy akarásról tettek tanúbizonyságot a Kiskunfélegyházi HTK legkisebb kézilabdázói az U10-es korosztályú gyermekek kisiskolás bajnokság Badó László régiójában. November 11-én a csoport második játéknapját bonyolították le, a félegyháziak sérülésektől tizedelve sok hiányzóval Kecskeméten méretettek meg, ahol a Kecskeméti Sportiskola, valamint a Gézengúz UKC ellen léptek pályára. A kisiskolás bajnokság sajátja, hogy bajnoki tabellát nem vezetnek, elsősorban a játék megszerettetése, megismerése a cél ebben a korcsoportban.

Részletek
Egy gól döntött a rangadón

Egy gól döntött a rangadón

2017. november 11. 20:20

A Mezőtúri AFC nyerte a százszázalékos csapatok rangadóját az NB II-es kézilabda bajnokság dél-keleti csoportjában november 11-én. A vendégként pályára lépő P&P Kiskunfélegyházi HTK ugyancsak hat győzelemmel rendelkezett a mérkőzést megelőzően, a hibátlan mérleget végül a hazaiaknak sikerült megőrizniük. A bajnokság végkimenetele szempontjából kulcsfontosságú összecsapáson a mezőtúriak 14-11-es előnyt szereztek az első félidőben. A KHTK védelme jól működött, mindössze 23 gólt kaptak, de ez is kevésnek bizonyult a pontszerzéshez. A Mezőtúri AFC 23-22-re nyert és két ponttal meglógott félegyházi üldözőjétől.

Részletek
Tarolt a kiskőrösi pálinka

Tarolt a kiskőrösi pálinka

2017. november 13. 11:30

Kecelen rendezte meg harmadik alkalommal a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Kárpát-medencei Pálinka- és Párlatversenyt. A november 11-ei eseményen választották ki Bács-Kiskun megye legjobb szőlőpálinkáját és Bács-Kiskun megye legeredményesebb pálinkafőzdéjét. Az idei megmérettetésen a kiskőrösi Mátyás Pálinkaház nyerte el a kitüntető címek mindegyikét. A legeredményesebb pálinkafőzde cím mellett a 2017-es évben a legjobb szőlőpálinka címet is elnyerte az Irsai Olivér szőlőpálinkájával.

Részletek