A távoli burjátok rokon népnek tartják a magyarokat

A távoli burjátok rokon népnek tartják a magyarokat

2017. november 24. 17:30

Burját rokonaink földjén címmel tartott előadást november 23-án, dr. Tarjányi József a városi könyvtárban. A Földrajzi Szabadegyetem őszi záró rendezvényén Burjátföldön szerzett élményeit osztotta meg hallgatóságával. Előadásában szólt arról is, hogy a Bajkál-tó mellet élő burjátok ismerik Magyarországot, figyelemmel kísérik az itteni történéseket, hiszen rokon népnek tekintenek bennünket.

Részletek
A mentőalapítványt támogatta a Jobbik helyi szervezete

A mentőalapítványt támogatta a Jobbik helyi szervezete

2017. november 24. 09:30

Sajtónyilvánosság előtt adott át adományt november 23-án a Jobbik helyi szervezete a Kiskunfélegyházi Mentők Alapítványnak. Kollár László pártelnök elmondta, hogy céljuk az, hogy hozzájáruljanak Félegyháza egészségügyi ellátásához. Úgy döntöttek, hogy ennek egyik legjobb módja, ha a mentőket közvetlenül támogatják, annak érdekében, hogy javíthassák működési feltételeiket.

Részletek
Egyenlő bánásmód – mindenkit megillet!

Egyenlő bánásmód – mindenkit megillet!

2017. november 24. 13:30

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a hátrányos megkülönböztetéssel okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése. Forduljon az ügyfélszolgálatához, ha neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzetiséghez való tartozása, fogyatékossága, életkora, egészségi állapota, vallási- vagy világnézeti meggyőződése, politikai vagy más véleménye, anyanyelve, családi állapota, anyasága vagy apasága, szexuális irányultsága, nemi identitása, vagyoni helyzete vagy egyéb tulajdonsága miatt hátrányos megkülönböztetés éri!

Részletek
Zenével a nyelvtanulás gyerekjáték

Zenével a nyelvtanulás gyerekjáték

2017. november 23. 15:30

Ma már a legtöbb szülő nagy hangsúlyt fektet a nyelvtanulásra. Sokan szeretnék azt, hogy gyermekük ne csak az anyanyelvén beszéljen szabadon, hanem más nyelveken is érvényesíteni tudja gondolatait. Néhány pedagógus szerint a zene sokat segíthet a nyelvtanulásban, bármilyen nyelvről is legyen szó. Úgy vélik, ha a kis gyerekek dalokat hallgatnak, megtanulják ezeket és éneklik őket, akkor könnyebben megismerhetik a nyelv ritmusát, a nyelvtani szerkezeteket, és hamarabb rögzülnek a fejükben az új szavak.

Részletek
Országos első hely a trombitaversenyen

Országos első hely a trombitaversenyen

2017. november 23. 17:30

Zalaegerszegen rendezték meg a XIV. Országos Lubik Imre Trombitaversenyt, ahol Vízhányó Eszter, a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ötödikes tanulója korcsoportjában első helyezést ért el. Zongorán közreműködött: Pocskai Roland.

Részletek
Segítség a devizahiteleseknek

Segítség a devizahiteleseknek

2017. november 23. 12:30

A Jobbik helyi szervezete a devizahitel-károsultak problémáiról, a lehetséges megoldásokról tartott fórumot november 22-én. Az összejövetelen Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének elnöke elemezte a kialakult helyzet nehézségeit, és adott tanácsokat a nehéz helyzetbe került hiteleseknek.

Részletek
II. Közgés éjszaka

II. Közgés éjszaka

2017. november 23. 13:30

November 24-én, pénteken 16 és 20 óra között rendezi meg a II. Közgés éjszakát a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnázium. A rendezvényen megismerhetik a résztvevők a különböző iskolai képzéseket. Várják a leendő szakképző évfolyamok iránt érdeklődő, idei tanévben érettségizőket, akik a helyszínen ismerkedhetnek meg a szakmai kínálattal.

Részletek
Épül a sportpark

Épül a sportpark

2017. november 23. 11:30

Megkezdődtek a sportpark kivitelezési munkálatai a Horváth Zoltán utcai területen. A napokban a földmunkát végzik: kialakították a területet, megtörtént a tereprendezés, készülnek a sportszerek alapjai, folyik a betonozás – mondta el Tarjányi Ernő projektfelelős, aki azt is elárulta, hogy néhány héten belül a sporteszközök is a helyükre kerülnek. Mint arról korábban már beszámoltunk, száz százalékos pályázati forrásból valósul meg a beruházás. A 150 négyzetméteres gumi burkolatra 15 eszközt helyeznek el, ahol minden korosztály megtalálhatja a neki való sportolási lehetőséget.

Részletek