Segítséget kér a "fiákeres bácsi"

Segítséget kér a "fiákeres bácsi"

2017. október 12. 07:30

A félegyházi gyerekek és felnőttek kedvelt fiákerese, Luczás Sándor augusztus 20-án is útnak indult, hogy pónifogatával városnéző körúttal örvendeztesse meg az érdeklődőket. A fiáker útja azonban megszakadt, amikor hajtóját arról értesítették, hogy lakóháza ég. Mire hazaért, a tűzoltók már oltották a tüzet, de hamar kiderült, hogy hatalmas kár keletkezett. Sérült a tetőszerkezet, a szobák, a fürdőszoba, a gang kiégett, megsemmisültek a bútorok, háztartási eszközök. A leégett házban Luczás Sándor feleségével, Katalin lányával és unokájával, Tamarával élt együtt. Otthonuk újjáépítéséhez nincs elegendő önerő, ezért segítséget kérnek a félegyháziaktól és minden segítőkész embertől.

Részletek
Véradási időpontok novemberben

Véradási időpontok novemberben

2017. október 12. 11:30

Novemberben is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.

Részletek
Keresik a 2017-es év fiatal vállalkozóját

Keresik a 2017-es év fiatal vállalkozóját

2017. november 6. 09:30

A FIVOSZ kilencedik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A fiatal vállalkozók legnagyobb presztízsű magyarországi díjára a 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők november 12-éig.

Részletek
Állásbörze a városházán

Állásbörze a városházán

2017. október 11. 12:30

A kecskeméti Silveria Kft. október 12-én, csütörtökön 10 órai kezdettel toborzó előadást tart az önkormányzat dísztermében. Minden érdeklődőt várnak, aki szívesen dolgozik egy folyamatosan fejlődő magyar cégnél két műszakban, betanított munkakörben, könnyű fizikai munkát. A munkába járáshoz ingyenes céges buszjárat áll rendelkezésre.

Részletek
Paprikanap Ópusztaszeren

Paprikanap Ópusztaszeren

2017. október 11. 14:30

Október 14-én, szombaton minden a paprikáról fog szólni az emlékparkban. Az egykori paprikatermesztők világa elevenedik meg az emlékpark skanzenjében. Törjön paprikát külüvel, nézze meg a járgányos paprikamalmot működés közben, vagy készítse el saját fűszerpaprika-füzérét!

Részletek
Roma közmeghallgatás

Roma közmeghallgatás

2017. november 13. 12:30

Közmeghallgatást tart Kiskunfélegyháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata november 14-én, kedden 10 órakor a polgármesteri hivatal első emeleti belső tárgyalótermében – mondta el lapunknak Buza Flórián elnök. A közmeghallgatáson az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek.

Részletek
Extra Liga birkózóverseny

Extra Liga birkózóverseny

2017. november 3. 10:30

November 5-én, vasárnap rendezik meg az Extra Liga visszavágó birkózóversenyt a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban, ami a csapatbajnoki küzdelmek fő eseménye lesz. Az ország hat, jelenleg legeredményesebb csapatát láthatják körmérkőzéses rendszerben. Résztvevők: Cegléd, Csepel, ESMTK, FTC, Pénzügyőr, Vasas.

Részletek
Emlékezzünk 1956 hőseire!

Emlékezzünk 1956 hőseire!

2017. október 11. 07:30

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata meghív mindenkit az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából október 23-án, hétfőn rendezendő ünnepi megemlékezésre.

Részletek