Rosta Ferenc: „Gyökeret eresztettem Félegyházán”

Rosta Ferenc: „Gyökeret eresztettem Félegyházán”

2017. szeptember 20. 07:30

Kötve hiszem, hogy akadna ember Félegyházán, aki még soha nem hallotta Rosta Ferenc nevét. Vagy, mert tanította őt magát, fiát, lányát, unokáját, vagy, mert valamilyen kulturális esemény kapcsán sodorta vele össze a jó sors. Ha meg egyik sem, még mindig ismerheti alpolgármesterként, vagy a protestáns egyház gondnokaként, ahová áldott emlékű Damásdi Dénes lelkész úr hívására szegődött el vagy húsz éve. Ebből adódóan nem könnyű az ikonikus, ősz szakállas úrral séta közben beszélgetni, miközben percenként fogadja a köszönéseket. Ezért is jól esett a „Móra gimi” oltalmában meghúzódni. Lévén találkozásunkkor a nyári szünidő utolsó napja, a millenniumi emlékudvar bensőséges csönddel és jóleső árnyékkal kényeztetett minket. Talán ennek a miliőnek is köze volt hozzá, hogy utat törtek maguknak évtizedeken túlról az emlékek.  

Részletek
Alighogy megalakultak, máris eredményesen versenyeznek a Thai Boksz szakosztály fiataljai

Alighogy megalakultak, máris eredményesen versenyeznek a Thai Boksz szakosztály fiataljai

2017. szeptember 18. 16:35

A Félegyházi Térségi Sportiskola újonnan alakult Thai Boksz szakosztályának versenyzői szeptember 16-án Kecskeméten a Bányai Julia Gimnáziumban megtartott Global Grappling versenysorozat kesztyűs expert versenyén kiemelkedő eredményeket értek el. Provics Gergő junior II. korosztályban első helyezést ért el. Kovács Martin junior I. korosztályban szintén a dobogó legfelső fokára állhatott. Szabó Dávid junior I. korosztályban remek versenyzéssel az ezüstérmet szerezte meg. Edzőjük Nagy Krisztián, felkészítőik Czakó Ervin, Nagy Tibor és Volentér András voltak. Az egyesület várja továbbra is a thai boksz után érdeklődőket hétfőtől péntekig a 18 órától kezdődő edzéseire a Honvéd pálya ökölvívó teremben.

Részletek
Jövőre még több néptáncost hívnak a találkozóra

Jövőre még több néptáncost hívnak a találkozóra

2017. szeptember 19. 11:30

Az autentikus népzene és néptánc komoly hagyományokon nyugszik Félegyházán. Talán ennek is köszönhető, hogy ezek a programok mindig megmozgatják a családokat szülőkkel, nagyszülőkkel együtt. Így történt ez idén is, a IV. Kunsági Néptánc Találkozón. Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója és a Félegyházi Táncszínház Kulturális Egyesület titkára elmondta, hogy jövőre, az ötödik találkozóra még több résztvevőt terveznek meghívni.

Részletek
Négy-ötezer látogatója volt az idei libafesztiválnak

Négy-ötezer látogatója volt az idei libafesztiválnak

2017. szeptember 19. 13:30

Négy-ötezerre becsüli az idei, szám szerint XIX. Kiskunfélegyházi Libafesztivál látogatóinak számát Kovács-Csonka Szilvia, az Integrál Zrt. megbízásából a kiskun régió egyik legjellegzetesebb fesztiválját szervező Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója.

Részletek
Toborzás Bács-Kiskun megyében

Toborzás Bács-Kiskun megyében

2017. szeptember 18. 12:30

A héten három városban várják az érdeklődőket a Bács-Kiskun megyei toborzó csoport tagjai. Kiskunfélegyházán a rendőrökkel szeptember 22-én, pénteken 10 és 14 óra között találkozhatnak Autómentes Nap keretében a Hősök Parkjában és a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok (korábban KÉSZ Aréna) melletti parkolóban.

Részletek
85 éves Némedi László

85 éves Némedi László

2017. szeptember 19. 15:30

Kiskunfélegyházán született, 1932-ben. Kisdiákként a főutcai Kossuth iskolában kezdett tanulni, majd a piac melletti „Fehér iskolába” járt, ezek az iskolák ma már nem léteznek. A diákok ebben az időben 4 elemi, 4 polgári iskolai rendszerben tanultak, s aki jobb eredményt ért el, az a polgári helyett a gimnáziumban folytathatta tanulmányait. Ő a negyedik gimnáziumi osztály után a félegyházi Állami Tanítóképzőbe iratkozott be és szerzett tanítói oklevelet. Felvették a szegedi Pedagógiai Főiskolára (később Juhász Gyula Tanárképző Főiskola), ahol ének-zene és testnevelés szakon végzett.    

Részletek
Már csak egy hónap és itt a fűtési szezon

Már csak egy hónap és itt a fűtési szezon

2017. szeptember 22. 07:30

Minden évben október 15-én indul a fűtési szezon. A hátralévő alig egy hónap elegendő ahhoz, hogy mindenki felülvizsgáltassa és kitisztíttassa fűtőeszközét. Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet ugyanis a készülékek szabálytalan kivitelezése, illetve a karbantartás és a rendszeres műszaki felülvizsgálat elmulasztása. Elengedhetetlen, hogy évente legalább egyszer mindenki ellenőriztesse a fűtőeszközét.

Részletek
Nagycsaládos védőnő

Nagycsaládos védőnő

2017. szeptember 20. 09:30

Családcentrikus és nőies pályát képzelt el magának Tarjányi Gabriella. A Móra gimnáziumban tanult biológia-kémia fakultáción, amikor az édesanyja felvetette a védőnői pályát, s szinte magától értetődőnek tűnt számára, hogy ez legyen a hivatása. A döntést azóta sem bánta meg. A négygyermekes édesanya most a kamasz lélek legrejtettebb titkait ismerő iskolavédőnő, a Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat vezetője, akit nemrégiben a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége által alapított Magyar Családokért-díjra terjesztettek fel. Az általa vezetett kollektíva pedig júniusban, a Védőnők napján vehette át Az Év Védőnője 2017 védőnői közösség díját.

Részletek