A Kiskunfélegyházán és környékén 2017. 16. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekAz önkormányzat városüzemeltetési osztálya tájékoztatja a lakosságot, hogy május 1-jétől Kiskunfélegyháza külterületén a zsákos szilárdhulladék-kezelési közszolgáltatás változik a vonatkozó helyi önkormányzati rendelet értelmében. A változások az alábbiak:
Részletek30 éve működik hivatalosan a Magyar-Japán Baráti Társaság. A kerek évforduló tiszteletére a Kecskemét-Aomori Baráti Kör a város támogatásával szervez Japán napot május 13-án, szombaton 10 órától.
RészletekA Magyarországon működő 30-40 ezer civil szervezet tevékenysége mindannyiunk számára fontos. Az idei évben újra elismerésben részesítették a kiemelkedő munkát végző szervezeteket és ünnepélyes keretek között kiosztották a 2017-es év Civil Díjait. A Jobb Veled a Világ Alapítvány Boldogságprogramja a tavalyi évben is a legjobbak közé került, idén pedig a Boldogságóra-program a "Legnagyobb hatású projekt" kategóriában nem csak a döntősök között szerepelt, de egyúttal megnyerték a Közönségdíjat is.
RészletekVárosunk is csatlakozott a Születés Hete országos programsorozathoz. A Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat, a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesülete és a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár közös szervezésében kibővített Betűbölcsire várták az érdeklődőket május 2-án.
RészletekA Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolában egymást érik a természettudományos versenyek, de minden évben üde színfoltként emelkedik ki a versenyek közül a dr. Csizmazia György Emlékverseny. Idén immár kilencedik alkalommal került megrendezésre a „Csizi”, Bács-Kiskun és Csongrád megye 7 csapatának részvételével április 21-én.
RészletekA tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is nyári focitábort szervez a Rapid Wien utánpótlás megfigyelője Kisistók András és Fütyü Illés utánpótlásedző. Augusztus 7-es és 11-e között a félegyházi és a környékbeli tehetségeket várják a Honvéd Sporttelepen. A helyi fiatalok technikai, taktikai és mentális foglalkozások keretében napi két tréningen vesznek részt a német utánpótlás edzésmódszert követve. A tábor legfőbb célja a labdarúgás megszerettetése és a profi edzésmódszerek megismertetése.
RészletekDiákversenyt rendezett április 30-án a Szeged ATSK egyesület, amelyen a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola fiataljai is elindultak. Az alsó tagozatosok között 14-en ragadtak ütőt, Földeáki András a főtáblán második lett. A vigaszágon három félegyházi is dobogóra állhatott. Varga Barnabás első lett, Lajkó Lukács és Szabó Attila bronzérmet nyert. A 7-8. osztályosok között Gergő Lengyel legyőzhetetlennek bizonyult, aranyérmet vihetett haza. A Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola diákjai összesen két arany, -egy ezüst és -két bronzéremmel gazdagodtak.
Részletek