Életre kelt döglött akták
Négy ismeretlen tettes ellen indított ügyben is sikert értek el tavaly a kecskeméti zsaruk. Alapos munka van mögötte, illetve az egyik ügyben kitartásuk révén 14 év szabadságvesztésre ítéltek egy elkövetőt.
RészletekNégy ismeretlen tettes ellen indított ügyben is sikert értek el tavaly a kecskeméti zsaruk. Alapos munka van mögötte, illetve az egyik ügyben kitartásuk révén 14 év szabadságvesztésre ítéltek egy elkövetőt.
RészletekA 89. Oscar-díjátadó gála esélyesei között több jelöltnek is van magyar vonatkozása. Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje mellett jelölést kapott A vörös teknős című francia-japán animációs film is, melynek megalkotásában nagy szerepe volt a kecskeméti rajzfilmstúdiónak.
RészletekMagyarországon korszerű kezelésben részesülnek és akár teljes életet élhetnek azok, akik immunhiánnyal születtek, feltéve, ha sikerül időben diagnosztizálni a betegséget. Az ún. primer immundefektus (PID) nem ritka betegség: szakorvosok szerint minden 400–500. embert érint enyhébb, vagy súlyosabb formában, mégis nagyon kevesen hallottak róla. Hazánkban több tízezer primer immunhiányos beteg van, akik makacs, gyakran kiújuló légúti fertőzésekkel, bőrfertőzésekkel, tályogokkal, allergiával, gyomor-bélrendszeri panaszokkal, reumás ízületi gyulladásokkal, autoimmun betegségekkel kénytelenek megküzdeni. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ma már tételesen finanszírozza intravénás immunglobulinpótló kezelésüket, melyben kulcsszerep jut a vérplazmának.
RészletekA repülőkön kötelező protokollhoz hasonló biztonsági intézkedéseket vezet be a pénteki éjjeli veronai balesetben érintett busztársaság - közölte Czakó Tibor, Pizolit Busz Kft. vezetője szerdán kiadott közleményében.
RészletekÖsszesen 366 millió forintot nyert el a Bács-Kiskun Megyei Kórház az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán, amelyet az intézmények betegbiztonságának és ellátásának javítására, valamint gazdaságosságuk növelésére írtak ki - közölte a kórház főigazgatója az MTI-vel.
RészletekA liszt árának minimum 5 százalékos emelését elkerülhetetlennek tartja a szakma - közölte kedden a Magyar Gabonafeldolgozók Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetsége (Gabonaszövetség) az MTI-vel.
Részletek18. alkalommal rendezte meg a Móra Ferenc Gimnázium jótékonysági bálját. Az eseménynek ezúttal is a Móra Ferenc Művelődési Központ gyönyörű színházterme és a hozzá tartozó kisterem adott otthont. A rendezvény sikeréért nagyon sokan, nagyon sokat tettek. A főszervező Kovácsik Zita tanárnő vezette kollégákból és diákokból álló csapat mellett a Művelődési Ház vezetője és személyzete is nagyon sok segítséget adott.
RészletekA hagyományokhoz híven Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án, csütörtökön 17.30-kor mutatnak be szentmisét a városért a Sarlós Boldogasszony Templomban, amelyen a város vezetői és lakossága közösen imádkoznak Kiskunfélegyházáért. Az ünnepi misére ezúton is nagy tisztelettel hívják és várják a város lakosságát.
RészletekA fogápolás nagyon fontos dolog, hiszen szükség van rájuk, és nem mindegy, hogy meddig szolgálnak bennünket. A kicsiknél nagy lépésnek számít az, amikor már egyedül utánozzák a felnőttek fogmosó mozdulatait. Éppen ezért nem csak a gyerekek fogápolásáról beszéltek a Betűbölcsiben, hanem a kismamák fogainak egészségéről is, így az anyukáktól az önálló fogmosást kezdettől fogva helyesen tanulhatják meg a babák.
RészletekA Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön ismét megszervezte a Belügyminisztérium Országos Síversenyét a Zemplén Kalandparkban, melyre mintegy negyven belügyminisztériumi szervezeti egység 140 versenyzője adta le nevezését.
Részletek