Kinyílt a pénzcsap a Fiatal Gazdák számára
Megjelent a Fiatal Gazda pályázat, és mivel országszerte óriási iránta az érdeklődés, hasznos lehet, ha összefoglaljuk, mire is lehet most számítani.
RészletekMegjelent a Fiatal Gazda pályázat, és mivel országszerte óriási iránta az érdeklődés, hasznos lehet, ha összefoglaljuk, mire is lehet most számítani.
RészletekA zöld autók beszerzésére másfél milliós forrást lehet igényelni. A tervek szerint 2020-ra Magyarországon 30 ezer elektromos jármű fog közlekedni.
Részletek25 éve hagyomány, hogy az év utolsó napját szilveszteri futással töltik a félegyháziak. A versenyt minden évben a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub szervezi a Kossuth utcán. Az óévbúcsúztató, jó hangulatú rendezvény idén is várja az indulókat december 31-én, szombaton, a városháza elé. Rajt és cél szokás szerint a polgármesteri hivatal előtt lesz.
RészletekÖtvenhárom évesen elhunyt George Michael - közölte a BBC az énekes sajtósa által kiadott közleményre hivatkozva.
RészletekJövőre nő a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendelet szerint.
RészletekUgyan összesített adat vagy felmérés nincs arról, hogy a karácsony előtt megvásárolt termékek hány százalékát viszik vissza később az üzletekbe, de tapasztalatok szerint az ünnepek után elindul a roham a nem megfelelő ajándékok cseréje miatt.
RészletekMaratoni versenyt szervez a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola december 28-án, szerdán 16 órától az Öreglaktanya épületében, a Kossuth utca 35. szám alatt. A verseny célja a sportág népszerűsítése, valamint játéklehetőség biztosítása a félegyházi és a környékbeli asztalitenisz-kedvelőknek.
RészletekBittmann Zsigmond atya a bakonyi hegyekben, Porván született, későbbi szerzetesrendje magyarországi letelepedésének évében, 1916. december 28-án. A falusi elemi iskola befejezése után Veszprémben végezte a gimnáziumot, majd az érettségi után belépett az Isteni Ige Társaságába.
RészletekVágóként számtalan ismert és halhatatlanná lett magyar film (Ének a búzamezőkről, A tizedes meg a többiek, Feldobott kő, Szindbád, Veri az ördög a feleségét) elkészültében közreműködött.
RészletekÚj kényelmi szolgáltatásként már megvásárolhatók az érvényességi idő kezdete előtt a 2017-es országos és megyei éves e-matricák.
Részletek