Ha tisztán tartjuk környezetünket, akkor békét teremtünk magunk körül

2016. június 10. 20:27

Megújították környezetüket a dózsások június 10-én. A gyerekek, szülők és pedagógusok - japán és román segítőkkel kiegészülve - lefestették a kerítést, új festést kaptak a mászókák, a kültéri padok és kerékpártárolók is. Megújult a sportpálya, új hálók kerültek a kapukra. Felújították a távolugró gödröt, friss salak került a futópályára. De a padlást is kitakarították, rendezték a szorgos kezek. Köszönhető ez annak, hogy a Dózsa György Általános Iskolában próbálták ki Magyarországon elsőként az úgynevezett 5S japán módszert, a Clean Up Japan támogatásával.

Részletek
Elismerték a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket

2016. június 16. 09:30

Április 24-ét, Szent György napját 1992 óta a Rendőrség Napjaként ünnepeljük Magyarországon. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság április 21-én, csütörtökön rendezte meg Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban a rendőrnapi állománygyűlést. Az ünnepségen több mint 130-an vehettek át elismerést és jutalmat. Ők azok, akik a rendőrség patrónusához méltó, kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak – hangzott el a köszöntőben. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság személyi állományából tizenketten kaptak elismerést. Az alábbiakban őket mutatjuk be, ezzel is tisztelegve a rend őreinek áldozatos munkája előtt.

Részletek
Elismerték a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket

Elismerték a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket

2016. június 13. 13:30

Nyeregszemle - lovaskultúra

Nyeregszemle - lovaskultúra

2016. június 10. 09:30

A Móra Ferenc Művelődési Központ és a Nyeregszemle szeretettel vár minden érdeklődőt június 15-én, szerdán 17 órára a Nyeregszemle - Lovaskultúra című kiállításmegnyitójára. A tárlatot Székely Tibor, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke, ezredese mutatja be.

Részletek
Elismerték a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket

Elismerték a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó rendőröket

2016. június 9. 17:30

Április 24-ét, Szent György napját 1992 óta a Rendőrség Napjaként ünnepeljük Magyarországon. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság április 21-én, csütörtökön rendezte meg Kecskeméten, a Három Gúnár Rendezvényházban a rendőrnapi állománygyűlést. Az ünnepségen több mint 130-an vehettek át elismerést és jutalmat. Ők azok, akik a rendőrség patrónusához méltó, kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak – hangzott el a köszöntőben. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság személyi állományából tizenketten kaptak elismerést. Az alábbiakban őket mutatjuk be, ezzel is tisztelegve a rend őreinek áldozatos munkája előtt.

Részletek
Megkezdődtek a nyári idegenforgalmi ellenőrzések

2016. június 12. 08:20

Megkezdődtek a nyári idegenforgalmi ellenőrzések, amelyek elsősorban fesztiválokon és különböző rendezvényeken várhatók - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és az Európai Fogyasztói Központ (EFK) közös közleményben az MTI-vel.

Részletek
Veszélyes a Facebook messenger

Veszélyes a Facebook messenger

2016. június 11. 10:10

A Facebook online chat, és Messenger alkalmazásának magas kockázati besorolású sérülékenysége vált ismertté, melyet kihasználva a támadó megváltoztathatja a beszélgetés adatait - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) honlapján.

Részletek
Mosolyogni tessék! - Egy gazdag életpálya dicsérete

2016. június 20. 07:30

Hagyományosan június első vasárnapján köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. A Közgazdasági Szakközépiskolában az idei évforduló különös jelentőséggel bír, hisz korszakváltás is egyben. Az intézmény vezetője, Kocsisné Móczár Julianna, nyugdíjba vonulván úgy döntött, energiáját, tudását és szeretetét, amit eddig iskolája és ezernyi tanítványa között osztott szét, az elkövetkezendőekben családjának szenteli.

Részletek