Mesterségek és Művészetek

Mesterségek és Művészetek

2016. augusztus 19. 17:00

A Kiskunfélegyházi Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesület idén is megrendezte a Mesterségek és Művészetek című kiállítását. Ebben az évben babakiállítással, szőttesekkel, kézimunkákkal, képeslapgyűjteménnyel, esküvői ruhákkal, és sok-sok meglepetéssel várták az érdeklődőket.

Részletek
Félegyháziak kaptak állami kitüntetést

Félegyháziak kaptak állami kitüntetést

2016. augusztus 18. 19:00

Augusztus 20-a alkalmából adták át az állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket csütörtökön Budapesten, a Pesti Vigadó épületében. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesítette Kovácsné Kosztor Mariannát, a kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola tanítóját, valamint a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Szász András író, újságíró, fotóriporter részére.

Részletek
Kalózparti a strandon

Kalózparti a strandon

2016. augusztus 19. 08:00

Játékos kalózpartit szervez gyerekeknek a Kiskunfélegyházi Városi Strand és Uszoda augusztus 21-én, vasárnap 10 órától.

Részletek
Ősbemutató várja a félegyháziakat pénteken a Béke téren

Ősbemutató várja a félegyháziakat pénteken a Béke téren

2016. augusztus 18. 15:30

A Félegyházi Napok egyik kiemelkedő kulturális rendezvényére augusztus 19-én, pénteken 21 órakor kerül sor a Béke téren. A Mátyásnak Tüköre című táncjáték ősbemutatóját a Félegyházi Táncszínház és a szegedi Délikert Táncegyüttes közösen mutatja be. A táncosok és előadóművészek, művészeti vezetőikkel közösen, az elmúlt héten Szegeden, vasárnaptól pedig a félegyházi Borsihalmi Művésztelepen készültek sok-sok próbával és szeretettel az előadásra. Aki kíváncsi az előadásra, de pénteken nem ér rá, az ma este 9-től, a nyilvános főpróbán is bepillantást nyerhet a produkcióba.

Részletek
Tanévkezdés a Batthyány iskolában

Tanévkezdés a Batthyány iskolában

2016. augusztus 18. 13:00

Hamarosan véget ér a nyári szünet, és megkezdődik a 2016-2017-es tanév. A kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola ezúton értesíti a szülőket, hogy augusztus 25-én, csütörtökön lesz tankönyvosztás a diákoknak. 8 és 12 óra között az alsó tagozatosok kaphatják meg ingyenes könyveiket, 13 és 18 óra között pedig a felsősök. Az 5-8. évfolyamon kérik, hogy az ingyenességet igazoló dokumentumot vigyék magukkal.

Részletek
Anyakönyvi hírek

Anyakönyvi hírek

2016. augusztus 18. 12:20

A Kiskunfélegyházán és környékén 2016. 32. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Részletek
Az építkezés nyara Félegyházán

Az építkezés nyara Félegyházán

2016. augusztus 18. 14:30

Aki rendszeresen járja Kiskunfélegyháza útjait, tapasztalhatja, hogy a nyár folyamán nagyon sok városrészben, és a külterületeken is folyamatosan dolgoznak a járdák, parkolók, utak építésén, a közterek szépítésén. A Kiskun utca elején nemrégiben már átadták az újra aszfaltozott és kiszélesített útszakaszt, de szeptember végéig valamennyi, a „Kiskunfélegyháza Közterület-felújítás” program keretében elkezdődött beruházás befejeződik – tájékoztatta lapunkat Hartyányi Gyula.

Részletek
Új életre kelt Petőfiszálláson a kispályás foci

Új életre kelt Petőfiszálláson a kispályás foci

2016. augusztus 18. 14:00

A kispályás focit szeretők és játékosként is gyakorlók egy csoportja úgy döntött, ideje lenne Petőfiszálláson is megrendezni egy labdarúgó tornát. A gondolatot tett követte. Az augusztus 13-ai, Petőfiszállási Amatőr Labdarúgó Tornára öt csapat is nevezett, a sportpályára kilátogató közönséget színvonalas, izgalmas meccsekkel megajándékozva.

Részletek