Ekkora a béremelés az egészségügyben

Ekkora a béremelés az egészségügyben

2016. augusztus 17. 17:00

A Magyar Közlönyben megjelent az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet.

Részletek
Szent László-év lesz jövőre

Szent László-év lesz jövőre

2016. augusztus 20. 08:15

Január elsején kezdetét veszi a 2017 végéig tartó Szent László-év - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Potápi Árpád János elmondta: az idei Szent Márton- és Márton Áron-emlékév sikerén felbuzdulva, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére hirdették meg az emlékévet a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából.

Részletek
Jön a cigaretták egységes csomagolása

Jön a cigaretták egységes csomagolása

2016. augusztus 18. 11:45

Szombaton hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

Részletek
Támogatás járhat az iskolakezdéshez

Támogatás járhat az iskolakezdéshez

2016. augusztus 18. 11:00

Béren kívüli juttatásként iskolakezdési támogatást adhatnak a munkáltatók a szülőknek. A juttatást 15 százalékos szja és 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás terheli, az adót a cégeknek kell megfizetniük – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Részletek
Az Auditól is csábíthat el szakembereket a Mercedes-gyár

Az Auditól is csábíthat el szakembereket a Mercedes-gyár

2016. augusztus 18. 09:00

A Mercedest is aggaszthatja a munkaerőhiány. Nem lesz könnyű két-három éven belül megfelelően képzett szakembereket találni a Kecskemétre tervezett új üzembe – mondta Világgazdaságnak Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Szövetség (MGSZ) főtitkára. A Mercedes azonban viszonylag jó helyzetben van, hiszen jó referenciát jelent, jelentős, megbízható márkának számít, így a munkaerő-toborzást is könnyebben megoldja, mint azok a cégek, ahol alacsonyabb szintű a hozzáadott értékű munka aránya. Kilián ezért optimista, úgy véli: ha nem is könnyen, de a Mercedes megtalálja majd a megfelelő munkavállalókat. Minden bizonnyal a Mercedes-központban is erre számítanak, különben nem döntöttek volna a magyarországi bővítésről.

Részletek
Az egészségtudatosság miatt fontos a kötelező tápértékjelölés

Az egészségtudatosság miatt fontos a kötelező tápértékjelölés

2016. augusztus 18. 10:15

Az egészségtudatos táplálkozás egyre jobban terjed a világon és Magyarországon is, egyre többen számolják az élelmiszerek energiatartalmát, ezért fontos a kötelező tápértékjelölés december közepi bevezetése - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.

Részletek
Három hétvége, négy verseny

Három hétvége, négy verseny

2016. augusztus 18. 10:00

Négy helyszínen ragadtak íjat az elmúlt hetekben a KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztály tagjai: Zsákán, Nagyrédén, Ferencszálláson és Rákoskeresztúron. Július utolsó hétvégéjén, Zsákán Horváth Anna és Horváth Csenge képviselte a szakosztályt, céljuk az Országos Bajnokságra történő kvalifikációs szint teljesítése volt, amelyet sikeresen teljesítettek. Eredményeik: Horváth Anna pusztai gyerek lány 5. hely, Horváth Csenge vadászreflex gyerek lány 1. hely.

Részletek
Cukrász a javából

Cukrász a javából

2016. augusztus 18. 08:00

A finom desszertek, torták és sütemények nélkül talán nem is teljes az élet, hiszen az ilyen finomságok igen csak megédesítik mindennapjainkat, a szerelmes párok nagy eseményéről, az esküvőről nem is beszélve. Egyetlen lakodalom, vagy születésnap sem múlhat el ünnepi torta nélkül.

Részletek
Íjászdöntő a Parkerdőben

Íjászdöntő a Parkerdőben

2016. augusztus 17. 14:00

Szeptember 11-én, vasárnap tartja 32. versenyét, egyben a Történelmi DAR VS 2016 döntőjét a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület. A versenyen egyéni és egyetlen állomáson sem versenyző íjászok is nevezhetnek szeptember 8-án, csütörtökön 17 óráig a [email protected] e-mail címen. A versenyt Kapus Krisztián önkormányzati képviselő nyitja meg. A díjakat Dr Faragó Zsolt, Kiskunfélegyháza város jegyzője, valamint Kóródi Ferenc, a FREDDO Kft. vezetője adja át.

Részletek