Szent István-nap Ópusztaszeren

Szent István-nap Ópusztaszeren

2016. augusztus 18. 08:15

Minden, ami Csongrád megye! – ezzel a jelszóval rendezi meg idén Szent István-napi ünnepségét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Csongrád Megyei Kormányhivatal. A rendezvénnyel Magyarország éppen öt évvel ezelőtt elfogadott Alaptörvényét is ünneplik, amelyre értékeik felmutatásával készülnek Csongrád megye önkormányzatai. A két megyei jogú várostól kezdve a legkisebb lélekszámú településként nyilvántartott Kövegyig egyre több helység vállalkozik a helyi termékek bemutatására a nemzeti ünnep alkalmából. Az ünnepi rendezvény szónoka Szájer József, Európai Parlamenti képviselő lesz.

Részletek
E-töltőpontokra lehet pályázni

E-töltőpontokra lehet pályázni

2016. augusztus 17. 08:15

Magasabb sebességfokozatba kapcsolt a kormány az elektromobilitás fejlesztése terén is – fogalmazott Varga Mihály, a Nemzetgazdasági Minisztérium e-töltőállomások létesítésére kiírt pályázatának bejelentésekor. Az 1,25 milliárd forintos keretre a 15 ezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai pályázhatnak, a tárca számításai szerint legalább ezer e-töltőpont létesülhet országszerte.

Részletek
Negyedszázados barátság

Negyedszázados barátság

2016. augusztus 15. 16:30

Háromtagú delegáció érkezett német testvérvárosunkból a közelmúltban Kiskunfélegyházára. A vendégeket - a Venesz József-díjas Peter Schneidert, Braunfels korábbi polgármesterét, Ingo Habermannt, Bonnbaden polgármesterét és Joachim Erichet, a labdarugó klub vezetőjét - Csányi József polgármester fogadta a városházán. A megbeszélésen részt vett Dobák Sára, a testvérvárosi egyesület titkára és Szűts Tamás szekcióvezető.

Részletek
Júniusban emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

Júniusban emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

2016. augusztus 16. 11:45

A növényi termékek árának 3,5 százalékos emelkedése, az élő állatok és állati termékek árának 1,8 százalékos csökkenése eredőjeként júniusban 1,5 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos hónapjához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Részletek
Sorsoltak a Nemzeti Sakk Csapatbajnokságban

Sorsoltak a Nemzeti Sakk Csapatbajnokságban

2016. augusztus 15. 15:00

Augusztus 13-án, szombaton a Magyar Sakkszövetség Székházában (Budapesten) sorsolták ki a Nemzeti Sakk Csapatbajnokság 2016-2017-es szezon mérkőzéseinek időpontját, mindhárom osztályban (NB-I, NB-I/B és NB-II.). Városunkat a Kiskunfélegyházi Honvéd Testedzők Köre képviseli az NB-II-es osztály Tóth László csoportjában, hármas (3) rajtszámmal, „Félegyháza-Csongrád” néven.

Részletek
Nemzetközi vertcsipke fesztivált rendeznek Kecskeméten

Nemzetközi vertcsipke fesztivált rendeznek Kecskeméten

2016. augusztus 16. 08:15

A vertcsipke alkotások mindennapi használatát is bemutatja az a nemzetközi fesztivál, amelyet augusztus 18-tól rendeznek meg Kecskeméten. A III. Nemzetközi Vertcsipke Fesztiválon Anglia, Ausztria, Csehország, Franciaország, Lengyelország, Hollandia és Szlovákia és a vendéglátó Magyarország vertcsipke-készítői találkoznak, hogy megmutassák nemzeteik jellegzetes motívumait, kézimunkáit.

Részletek
Vacsorával búcsúztatták a Kurultajt

Vacsorával búcsúztatták a Kurultajt

2016. augusztus 15. 11:30

Augusztus 14-én, vasárnap Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata vendégül látta a Kurultajra érkező külföldi delegációkat. A Magyar Turán Alapítvány által kétévente megrendezett Kurultajt az idei évben is hatalmas érdeklődés övezte. Több ezer ember látogatott ki a rendezvényre. A rendezvény záró estjét Kiskunfélegyházán, a Desperado vendéglőben tartották meg – tájékoztatta szerkesztőségünket Dobák Sára, a Tourinform Iroda vezetője.

Részletek
Volt, aki MZ motorral érkezett Ausztráliából a félegyházi motoros találkozóra

Volt, aki MZ motorral érkezett Ausztráliából a félegyházi motoros találkozóra

2016. augusztus 16. 19:30

A kiskunfélegyházi Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó nem csak a hazai motorosok körében elismert és vonzó. Ezt bizonyítja, hogy idén Európa országai mellett távoli kontinensekről is jöttek vendégek. Voltak, akik 15 ezer kilométerről, Ausztráliából, Melbourne-ből érkeztek a parkerdőbe. A két 60-65 éves férfi természetesen magával hozta MZ típusú oldalkocsis motorját is. De akadt, aki Floridából indult útnak, és Angliából is többen érkeztek. Litvániából hatan is ellátogattak a találkozóra, köztük egy festőművésznő a kislányával.

Részletek