
A zene energiája gyógyítja a testet
Ünnepi testületi üléssel nyitották meg a Bársony Mihály centenáriumi évet. A település nagy szülöttje száz évvel ezelőtt született.
RészletekÜnnepi testületi üléssel nyitották meg a Bársony Mihály centenáriumi évet. A település nagy szülöttje száz évvel ezelőtt született.
RészletekMájus 30-án szombaton 9 órától veszi kezdetét a III. Utcák és Terek bajnokság a félegyházi Bulls pályán. A jelentkezést követően a sorsolás is elkészült. A csapatokat négy csoportba osztották, párhuzamosan három pályán küzdenek meg a vándorkupáért. A döntőt és a bronzmérkőzést délután 15:25-től rendezik meg.
RészletekNégy csapat részvételével Pünkösd Kupát rendeztek Csongrádon, ahol a Kiskunfélegyházi HTK 2005-2006-os korosztályú csapata is elindult. A félegyháziak mellett a házigazda Csongrád I- II. és a Kistelek együttese mérkőzött meg egymással. A KHTK hatalmas csatában végül második lett.
RészletekMájus 28-i ülésén úgy határozott a kiskunfélegyházi képviselő-testület, hogy beszerez egy darab mobil, a központi adatbázishoz online kapcsolódó rendszámfelismerő készüléket 496 ezer forint értékben, és azt a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság részére térítésmentes használatra átadja.
Részletek„Tűzön kovácsolt hangok” címmel Fülöp Tibor és Zsirmik István előadását tekinthették meg csütörtök este a Miénk itt a tér látogatói. A tűz és a zene közös élménye újabb színfolttal gazdagította a kulturális fesztivál programját.
RészletekElkészült az idei Kecskeméti Kodály Művészeti Fesztivál programja. A kulturális programsorozat július 20-án kezdődik és július 31-ig tart.
RészletekHamarosan befejeződik Kiskunfélegyháza Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájának elkészítése. A stratégia részét képező megalapozó dokumentumot már korábban közzétették a kiskunfelegyhaza.hu/its linken, amellyel kapcsolatban a lakosok és érdeklődők az [email protected] e-mail címre küldhették el észrevételeiket, véleményüket. A beérkezett észrevételeket a szakemberek beépítették.
RészletekA bordányi falunapok keretében kézilabda tornát rendeztek május 24- 25. között a Félegyházi Kézilabda SC részvételével. Elsőként a férfiak részére a XII. Szabó Ferenc emlékversenyt tartották meg, amelyen 4 együttes vett részt. Az első helyet a házigazda Bordány szerezte meg. Másodikként a Félegyházi KSC végzett, a harmadik a Nettspead HT csapata, míg a negyedik a Sándorfalva együttese lett. Hagyományteremtő célzattal május 25-én az I. Börcsök József női kézilabda emléktornát is lebonyolították, amelyen az ifjúsági és a felnőtt korosztályban 3-3 csapat játszott egymással 20, illetve 30 perces mérkőzéseket.
RészletekCsapatban és egyéniben is az országos elsőségre tör Fekete István súlylökésben, a József Attila Általános Iskola 7. osztályos tanulója. István számos kiváló eredmény mellett már háromszor nyert országos bajnokságot. A tehetséges diák június elsején tovább gyarapíthatja érmegyűjteményét a fehérvári egyéni megmérettetésen.
RészletekA Kiskunfélegyházi Kosárlabdázók Clubjának segítségével, TAO források felhasználásával felújították a Batthyány Lajos Általános Iskola tornatermének parkettáját. A beruházás több mint 5 millió forintba került. A vállalkozói támogatásokat a klub mozgósította, a harminc százalékos önerőt pedig az önkormányzat biztosította. A felújítással zavartalanná válik a félegyházi kosárlabdázók utánpótlás nevelése és az iskolai testnevelés.
Részletek