Szocpol, egyedülálló szülőknek
A családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK), mint vissza nem térítendő állami támogatás az alábbi célokra igényelhető 2015. július 1-jét követően:
RészletekA családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK), mint vissza nem térítendő állami támogatás az alábbi célokra igényelhető 2015. július 1-jét követően:
Részletek2014-ben csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, és – folytatva az elmúlt évek tendenciáját – tovább javultak az elkövetett, ezen belül a kiemelten kezelt bűncselekmények nyomozás eredményességi mutatói. A gyalogos, illetve a kutyás szolgálatok aránya nőtt, a bűnmegelőzési tevékenység kapcsán az esztendő egyik kiemelt feladatának tekintette a félegyházi rendőrség a fiatalok és az időskorúak sértetté válásának megelőzését – derül ki Kiskunfélegyháza város 2014 évi közbiztonságának helyzetéről szóló beszámolóból, amelynek elfogadásáról április 30-i ülésén dönt a félegyházi képviselő-testület.
RészletekAz algyői ökölvívó szakosztály szervezésében Pofonpartit rendeztek április 26-án az algyői faluházban, ahol a Kiskunfélegyházi HTK Ökölvívó Szakosztályának 7 versenyzője is ringbe lépett. Az eseményen több mint 10 egyesület 100 versenyzője ragadott kesztyűt.
RészletekTej mellett joghurtot, kefirt és ömlesztett sajtot is kaphatnak az óvoda- és iskolatej program keretében a gyerekek.
RészletekKiváló versenyt hozott a hazai tereprali országos bajnokság nyitófutama, amit április 24- 26. között Bugacon és térségében rendeztek meg. A viadal a közép-európai zóna trófea futama is volt egyben, így külföldről is érkeztek versenyzők. A rali össztávja 384 kilométert tett ki, aminek az útvonalát Bugac, Bugacpusztaháza és a környező települések külterületi földútjain alakították ki. A Duna Aszfalt Kupa a lengyel Marcin Lukaszewski, Magdalena Duhanik-Persson páros győzelmével ért véget.
RészletekMég az első világháború ideje alatt, 1917 tavaszán törvény született a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről. „Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.”
RészletekYbl Miklós (1814-1891) neves építész – többek között a Magyar Állami Operaház tervezője – a Szent István templom építése révén került kapcsolatba Kiskunfélegyházával.
RészletekA tavalyi rekordot is megdöntötte az indulók száma a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság II. Pontszerző Atlétika Országos Bajnokságon. A versenyen 22 csapat mérkőzött meg április 22-én. Az Atlétika Országos Bajnokságon 19 megyei igazgatóság 285 versenyzője vett részt a megmérettetésen.
RészletekÁprilis 30-án, május elsején és másodikán ballagnak középiskoláikból a kiskunfélegyházi végzős diákok. Az alábbiakban olvashatók az intézmények ballagási ünnepségének időpontjai.
Részletek