Utánpótlásban is csúcsra ért az Astra (U17)

Utánpótlásban is csúcsra ért az Astra (U17)

2015. június 11. 09:35

A felnőtt csapat Magyar Kupa és NBI-es sikere után az Astra U17-es együttese is a csúcsra ért, megnyerte a korosztályos női futsal NBI-et. A döntőt Üllőn a városi sportcsarnokban rendezték meg május 31-én. Az Astra a négyes döntőben a Gyulai Amazonokat, a Veresegyházát és a Tolna- Mözst múlta felül.

Részletek
Bővítheti magyar gyárát a Mercedes

Bővítheti magyar gyárát a Mercedes

2015. június 11. 12:00

A német Daimler AG a magyarországi tevékenységének bővítését mérlegeli, és erről megindultak a tárgyalások a magyar kormánnyal - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az MTI-nek Stuttgartban.

Részletek
Felül semmi

Felül semmi

2015. június 22. 09:00

Jótékonysági előadást tart a Bugaci Tanyaszínház június 26-án, pénteken 19 órakor a Kiskun Múzeum javára. A Művelődési Központ színháztermében mutatják be a "Felül semmi" című új produkciójukat. Belépő 800 forint, jegyet személyesen vagy a 76/466-843-as telefonszámon lehet foglalni.

Részletek
Hőségriadó lehet a hét végén

Hőségriadó lehet a hét végén

2015. június 11. 08:25

A hét eleji zivatarok csak átmeneti felfrissülést hoztak az országba, a Dunántúlon 25-29 fokot mutattak szerdán napközben a hőmérők, míg a Duna vonalától keletre 30 fok feletti volt a hőmérséklet.

Részletek
Falunapot rendeznek június 20-án Bugacon

Falunapot rendeznek június 20-án Bugacon

2015. június 13. 17:10

Színes programokkal várják a bugaciakat és a környéken élőket a település falunapjára, június 20-án szombaton. A délelőtt folyamán főzőversenyre, strandfocira, emlékkő avatásra, dzsúdó és sakkversenyre és a Langaléta Garabonciások előadására is sor kerül többek között. Délután a falu tortájának ünnepélyes átadása után fellép Bereczki Zoltán, este pedig a Dupla Kávé, a Bugaci Tanyaszínház és utcabál szórakoztatja a nagyérdeműt.

Részletek
Átadták a felújított kültéri kosárlabdapályát

Átadták a felújított kültéri kosárlabdapályát

2015. június 10. 17:20

Csapadékelvezető csatornával kiépített, gumiborítással ellátott, újjávarázsolt kosárlabdapályát adtak át június 10-én a Szent Benedek Iskola udvarán. Az eseményen Hardi Titusz bencés atya, az iskola főigazgatója áldotta meg és avatta fel a pályát. A felújítás a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének támogatásával, TAO pályázat keretében valósult meg. A beruházás, felújítás költsége összesen meghaladta a 23 millió forintot, amelyből a közvetlen támogatás összege 16 282 557 forint volt, a 30 %-os önerőt pedig az intézmény biztosította.

Részletek
Fergeteges gálára készülnek Padkaporosék

Fergeteges gálára készülnek Padkaporosék

2015. június 10. 14:20

Gálaműsorral várja a Padkaporos Néptáncegyüttes a város és térsége közönségét június 18-án, pénteken 18 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központban. A ma már 100 aktív tagot számláló közösség munkáját összegző produkcióban az ovisoktól a felnőttekig öt néptánccsoport mutatkozik be. A táncosok mellett az énekesek és a zenekarok is a színpadra lépnek. A horgoló csoport pedig önálló kiállítással mutatkozik be.

Részletek
Ingyenes meleg étel, rászoruló gyerekeknek

Ingyenes meleg étel, rászoruló gyerekeknek

2015. június 10. 13:00

327 rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, illetve a Gyermekjóléti Szolgálat javaslata szerint rászoruló félegyházi gyermek kap június 16. és augusztus 28. között naponta egyszer ingyenesen meleg ételt.

Részletek