Gyümölcsöző köszöntés

Gyümölcsöző köszöntés

2014. december 27. 17:45

Naranccsal és almával kívánták szebbé és boldogabbá tenni az ünnepet a félegyházi családok átmeneti otthonában lakóknak a Lions Klub képviselői az ünnepek előtt. Az otthon gyerekei verses-, énekes előadással köszönték meg az ajándékot.

Részletek
Estétől támad Tél tábornok

Estétől támad Tél tábornok

2014. december 27. 17:00

Kezdetben a Dunántúlon, vasárnaptól a Dél-Alföldön is erős havazásra kell számítani. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombat este a Dunántúl nyugati, északnyugati megyéiben kezdődik havazás, ami éjszaka az egész Dunántúlra, illetve az ország középső és a déli megyéire is átterjed.

Részletek
Futással búcsúztatjuk az idei évet

Futással búcsúztatjuk az idei évet

2014. december 27. 12:00

23. alkalommal rendezik meg 2014. december 31-én a szilveszteri futást Kiskunfélegyházán. A hagyományosnak számító óévbúcsúztató futóversenyre a polgármesteri hivatal előtt a helyszínen nevezhetnek az érdeklődők 10 órától. A verseny 11 órakor az óvodások futásával kezdődik, akiknek 200 métert kell teljesíteniük. Ezt követően az alsós általános iskolák tanulói állnak rajthoz, majd a „főverseny” keretében 11 éves kor felett a többi résztvevő teljesíti a 2200 méteres távot. A legötletesebb jelmezekben indulók külön díjazásban részesülnek. A verseny helyezettjeit ezúttal is serleggel díjazzák, valamint a rajtszámokkal tombolasorsoláson vehetnek részt a távok teljesítői.

Részletek
Nyílt napot tart a Huszka József Hagyományőrző Egyesület

Nyílt napot tart a Huszka József Hagyományőrző Egyesület

1901. december 13. 21:45

2015. január 3-án, szombaton 10 órától 16 óráig a pálmonostori Művelődési Házban várja az érdeklődőket a Huszka József Hagyományőrző Egyesület. A jelenlévők a program során nyílt edzés keretében ismerkedhetnek meg az íjászattal. Emellett fellép a Csongrádi Versmondók köre is. A rendezvényen Surjány Attila és Csák László előadást tart „Az ősi hitvilág elemei a magyar népmesékben” címmel. Az egyesület tervei között egy kézműves kör létrehozása is szerepel. A programra kilátogatók megkóstolhatják a hagyományos kenyérlángost, a langallót.

Részletek
Lehűlés, havazás és szél várható

Lehűlés, havazás és szél várható

2014. december 27. 13:00

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnaptól erős lehűlés várható az országban, hideg, szeles idő és több helyen havazás kíséretében. A legtöbb hó a Dunántúl déli-délnyugati részén várható, ott 10-15 centiméter vastag hóréteg is kialakulhat, de akár ennél több is hullhat a térségben.

Részletek
Tíz éve pusztított a cunami

Tíz éve pusztított a cunami

2014. december 26. 12:00

Egy esti imaszertartással elkezdődtek csütörtökön a megemlékezések a tíz évvel ezelőtti dél-ázsiai szökőár áldozataira a legtöbbet szenvedett városban, az indonéziai Banda Acehben.

Részletek
Karácsony második napja

Karácsony második napja

2015. december 26. 07:30

István-nap, amely szorosan kötődik a vallási ünnephez. Régen faluhelyen ezen a napon a férfiak jártak házról-házra, és termékenységet, bőséget kívánó rigmusokkal, versekkel köszöntötték a vendéglátókat.

Részletek