Idén is rotyog a halászlé

Idén is rotyog a halászlé

2015. június 17. 16:00

Hagyományteremtő célzattal immár második alkalommal rendeznek halászlé főzőversenyt június 27-én, szombaton a Bajcsy utca 49. számnál, a Szil- Coop üzlettel szemben. A verseny fővédnöke Balla László alpolgármester. Nevezni június 25-ig lehet Somogyi Gábornál a 70/258- 0279-es telefonszámon, vagy e-mailben [email protected] címen.

Részletek
Botot ragadnak a horgászok

Botot ragadnak a horgászok

2015. június 17. 19:05

Horgászversenyt rendeznek a Félegyházi Horgásztó Kft. területén (Kiskunfélegyháza, III. körzet, Kőrösi út) június 27-én, szombaton. A versenyre június 25-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. Az első három helyezettet serleggel, érmével díjazzák.

Részletek
Sakkozók is találkoznak Belgiumban

Sakkozók is találkoznak Belgiumban

2015. június 16. 18:35

Július 23-27. között a belgiumi Eeklo- Testvérvárosi találkozó keretében hagyományteremtő célzattal a fiatal sakkozók találkozóját is megrendezik. A félegyházi tízfős delegációt öt sakkozó, három ifjúsági és kettő felnőtt is elkíséri. A tervek szerint a sakkozók találkozóját minden évben más-más testvérvárosban tartják meg.

Részletek
Gazdikereső

Gazdikereső

2015. június 17. 11:00

Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon gazdához juttatható.

Részletek
Torna a víz alatt

Torna a víz alatt

2015. június 17. 07:30

A víz alatti gyógytorna jótékony hatásait korra, nemre való tekintet nélkül gyakorlatilag bárki élvezheti. Előnyei többek között abból adódnak, hogy a vízben a szárazföldhöz képest lényegesen kisebb gravitációs erő érvényesül, így a beteg mozgását a víz fizikai tulajdonságai – mint például a felhajtóerő, a hidrosztatikai nyomás – is segítik, a víz ellenállása pedig hozzájárul az izmok erősítéséhez. Többek között e kedvező hatások miatt alkalmazzák a fizikoterápiás kezelések kiegészítéseként a félegyházi Róna Kincse gyógyfürdőben is a víz alatti gyógytornát.

Részletek
Félegyházán szeretik a virágokat

Félegyházán szeretik a virágokat

2015. június 17. 09:00

Pompázzanak városszerte ezer színben az előkertek, nyíljanak tarka virágok az udvarokon, gyönyörködjön a szem, derüljön a lélek az erkélyek láttán! Ezt szeretnék elérni a Virágos Félegyházáért felhívás kiírói: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület.

Részletek
Tovább javította egyéni csúcsát Csontos Piroska

Tovább javította egyéni csúcsát Csontos Piroska

2015. június 16. 12:00

A svájci Nottwill-ben elért kiváló eredménye után az olaszországi Grossetoban megrendezett atlétikai Grand Prix versenyen is megállíthatatlannak bizonyult Csontos Piroska. Piró fantasztikus teljesítménnyel tovább javította egyéni eredményét 400 méteres síkfutásban, mindössze öt századdal lemaradva a világcsúcstartó ukrán futó mögött 1:00:54 perces országos csúccsal másodikként ért célba. Eredménye azért is figyelemre méltó, mert néhány héttel ezelőtt Svájcban még 1:02:16-os idővel szerezte meg az aranyérmet és a kvótát a para világbajnokságra. Az eredménye folyamatosan javul és ha így folytatja, akkor a világbajnokságon is esélyese lehet a számnak.

Részletek
Kiengedték a kórházból a kecskeméti Gripen-pilótát

Kiengedték a kórházból a kecskeméti Gripen-pilótát

2015. június 16. 08:25

Hétfő délután kiengedték a kórházból Kádár Sándor őrnagyot, aki múlt szerda délelőtt a Magyar Honvédség meghibásodott Gripenjével kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált a kecskeméti repülőtéren - közölte a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ az MTI-vel.

Részletek
A holokauszt félegyházi áldozataira emlékeztek

A holokauszt félegyházi áldozataira emlékeztek

2015. június 16. 11:00

A 71 évvel ezelőtt, 1944. június 15-én számolták fel a félegyházi gettót és kezdetét vette a 352 félegyházi család - 269 férfi, 341 nő és 373 gyermek – elhurcolása, bevagonírozása és útnak indítása Auschwitz-Brikenau felé. A zsidó áldozatok emlékét őrzik azok az emléktáblák, amelyeknél holokauszt megemlékezést tartott a városi MSZP és a Societas.

Részletek
15. tanévét zárta a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola

15. tanévét zárta a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola

2015. június 16. 09:45

Ahhoz, hogy a gyermek a szépséget felfogja, megértse, nem elég csak a tehetség. Tanulással kell a fogékonyságot megszerezni, tökéletesíteni. Az így megszerzett, és idővel kialakult szépérzéket méltán nevezhetjük ízlésnek. Az ízlésnevelés a tanár egyik fő feladata a művészetoktatásban. Iskolánkban jól felkészült pedagógusok mindent megtesznek ezért a különböző tanszakokon – mondta Jankovszki Zoltán, a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola vezetője a tanévzárón.

Részletek