Három hétig kérdezik a gazdákat
A Központi Statisztikai Hivatal május 23-tól június 15-ig reprezentatív mezőgazdasági összeírást hajt végre Bács-Kiskun megye 45 településén.
RészletekA Központi Statisztikai Hivatal május 23-tól június 15-ig reprezentatív mezőgazdasági összeírást hajt végre Bács-Kiskun megye 45 településén.
RészletekA hazai GDP több mint két százalékát állítja elő a kecskeméti Mercedes-gyár. Tavaly az előző évi 2,1 milliárdról 2,8 milliárd euróra növekedett a cég nettó árbevétele.
RészletekGyermekei, unokái és dédunokái szépítik mindennapjait a 90 éves Luca néninek. A család szombaton jön össze a köszöntésre, amire már nagyon készül. Május 22-én Balla László alpolgármester is felkereste Dobos Menyhértnét, hogy oklevéllel és virágcsokorral köszöntse a város nevében.
RészletekA Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola várja olyan gyerekek jelentkezését, akik kedvet éreznek a zene- és egyéb művészeti ágak tanulása iránt. A meghallgatás és beiratkozás időpontja: május 22., péntek . Jelentkezni lehet: Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola, 6100 Kiskunfélegyháza, Batthyány u. 12-16. III. emelet. Telefon: 76/560-006.
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya felhívja a város autósai, gépjárművezetői figyelmét a május 23-i és 24-i forgalomkorlátozásokra.
RészletekMa este fél tízkor a Feltrei zászlóforgatók csoportja közreműködésével rendezik meg a Miénk itt a tér kiállításmegnyitóját. Köszöntőt mond Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere. A látogatók a Kecskeméti Acélszobrászati Szimpózium alkotói, Nagy Dezső üvegszobrász és Ujvári Sándor fotográfus munkáit tekinthetik meg, ezúttal az éjszaka fényeiben.
RészletekA 270 évvel ezelőtti redemptio legfontosabb következménye az volt, hogy a jászkunok földtulajdont és szabadságot szereztek. Megváltozott a társadalmi szerkezet, és jelentős paraszt-polgári fejlődés indult el, megerősítve a jászkun öntudatot. Minderről Bánkiné dr. Molnár Erzsébet beszélt május 21-én a városi könyvtárban „A jászkun redemptio és következményei Kiskunfélegyházán 1745-2015” címmel megtartott előadásában.
RészletekSzikora Imre képzőművész tárlata „Körhinta” címmel május 21-én az ART-Turkában nyílt meg. Lendületes ecsetkezeléssel feloldott gesztusok a mozgást, a forgást, a folyton- folyva változást jelképezik. Így jellemezte a kecskeméti alkotó munkáját Molnár István a tárlat megnyitóján.
Részletek„Született Kiskunfélegyházán”- ezzel a hangzatos és sokatmondó címmel szervez Jótékonysági Retro Bulit Lajos Zoltán és csapata június 6-án szombaton a Rocktárban. A cél hosszú távon nem más, mint a szülészet visszaállítása a Városi Kórházban, amihez többek között eszközökre van szükség. Első körben a szülészeti és nőgyógyászati rendelő részére egy ultrahangos fejegység megvásárlására gyűjtenek a szervezők, az eszköz hozzávetőlegesen 2 millió forintba kerül.
Részletek