Ötévente terveznek ellenőrizni egy pedagógust

2014. március 1. 19:14

„A tanfelügyeleti rendszer segíteni fogja a tanárok munkáját és nem a számonkérés vagy a szankcionálás lesz majd rá jellemző” – nyilatkozta lapunknak a köznevelésért felelős államtitkár. Hoffmann Rózsa egy fővárosi konferencián elmondta, felmérésük szerint a pedagógusok több mint 90 százaléka igényli a tanfelügyeletet. Ez a rendszerben abban különbözik majd az 1985-ben megszüntetett szakfelügyelettől, hogy lesz benne egységes képzés, s nem az iskolai tanítástól elszakadt szakemberek látják majd ezt a feladatot, hanem gyakorló tanárok. Ők heti egy napot a tanfelügyeletre szánhatnak majd, órakedvezményt kapnak, a pedagógus II. kategóriánál magasabb beosztásba kerülnek.

Részletek
Kisorsoltuk a telefont

Kisorsoltuk a telefont

2014. február 28. 20:02

Február 1-jén hirdettük meg nyereményjátékunkat. Akkor azt ígértük: február 28-án kisorsoljuk a Kiskunfélegyháza, Szent János tér 5. szám alatti Vodafone üzlet által felajánlott Smart Mini telefont, 3 ezer forintos lebeszélhetőséggel.

Részletek
Visszakerül a vasútállomás elé a Návay-emlékmű

Visszakerül a vasútállomás elé a Návay-emlékmű

2014. február 28. 16:15

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek a kiskunfélegyháziak február 27-én. Az 1919. április 27-én elhurcolt, a kiskunfélegyházi pályaudvaron meggyilkolt Návay Lajos, Návay Iván és Kiss Béla emlékére állított táblánál rótták le kegyeletüket. A koszorúzást követően elhelyezték a Návay-emlékmű alapkövét a vasútállomás előtti téren.

Részletek

Táblaavató és taggyűlés

2014. február 28. 09:54

Március 8-án, szombaton avatják fel Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár mellett létesült madárbarát kertben azt az információs táblát, amelyet a 40 évvel ezelőtt megalakult Magyar Madártnii és Természetvédelmi Egyesület tiszteletére állítottak.

Részletek
Változik a földtörvény

Változik a földtörvény

2014. február 28. 06:47

A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szabályozta a belföldi magánszemélyek tulajdonszerzését, a belföldi jogi személyek tulajdonszerzését, a külföldiek tulajdonszerzését, az elővásárlási jogokat és a termőföld használatával kapcsolatos használati jogokat, a közös tulajdonban álló termőföldek használatának szabályait. Ez a törvény 2014. május 01-vel hatályát veszti és folyamatosan lép hatályba- már bizonyos rendelkezései 2013. december 15-től hatályosak- a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi a szóló CXXII. törvény - hívja fel a figyelmet dr. Sipos Krisztina járási hivatalvezető.

Részletek

Együttműködési megállapodás a Kecskemét és Szolnok közötti közúti kapcsolatok fejlesztésére

2014. február 28. 06:44

Kecskemét és Szolnok iparának fejlődésében egyaránt megteremtődtek azok az alapok, amelyek egy hosszabb távú együttműködés keretében az ország egy új, kiemelt ipari övezetét hozhatják létre. A gazdasági régió kialakításánál az első lépés az infrastruktúra vizsgálata, a jó és gyors megközelíthetőség lehetőségeinek feltárása. Erről szól az a pályázat, amelyet a két város közösen nyújtott be, és amelyhez a szükséges konzorciumi megállapodást február 27-én, csütörtökön írták alá a polgármesterek.

Részletek
Kiállítás a Darvasban

Kiállítás a Darvasban

2014. február 28. 06:40

Rajz- és fotópályázatot hirdetett az alsó tagozatos gyerekek és a szülők körében a Kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskola, a farsang témakörében. A pályamunkákból készült kiállítást – kiegészítve Füle Milán képeivel – február 21-én nyitották meg.

Részletek