Elhunyt a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója
Hosszú betegség után, életének 94. évében elhunyt Eötvös Gáborné született Picard Mária, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója.
RészletekHosszú betegség után, életének 94. évében elhunyt Eötvös Gáborné született Picard Mária, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója.
RészletekKevesebb, mint 24 óra alatt néhol a szükséges aláírások tízszeresét gyűjtötték össze a Nemzeti Fórum képviselő-jelöltjei Félegyházán.
RészletekRendőrök, polgárőrök és közterület-felügyelők járták a város köztereit ma délelőtt
RészletekLeleményesen oldották meg az eszközhiányt. A falu utcái hónapok óta fel vannak túrva a csatornázás miatt, a leleményes munkások csütörtökön földbe szúrt faágakkal jelölték ki a veszélyes zónát.
RészletekTartalmas napokon és színes programokon vannak túl a Jövő Bajnokai DSE által szervezett kosárlabda szakmai tábor résztvevői. Az augusztus 25-e és 30-a között megtartott táborban a diákok amellett, hogy megismerkedtek a sportág gyakorlati és elméleti részével, tapasztalatokat szerezhettek a már Magyarországon elismert kosárlabdázóktól. A fiatalokhoz többek között az NBI-es Kecskeméti TE csapatából két első osztályú szerb játékos is ellátogatott, valamint Wittmann Krisztián, a magyar válogatott irányítója is megosztotta gondolatait a táborozókkal.
RészletekNem fogadta el a képviselő-testület augusztus 28-ai ülésén a városi uszoda üresen álló épületrészeinek bérbeadásáról szóló előterjesztést. Az évek óta üresen álló és egyre romló állagú közel 700 négyzetméteres épületrész felújítására és hasznosítására a Centrál-Ing Kft tett ajánlatot. A döntés megosztotta a testületet. A Fidesz-KDNP frakciója nevében Jankovszki Zoltán az uszoda régi bejáratánál tartott sajtótájékoztatót az üggyel kapcsolatban. A bérbeadás átgondolását javaslók sajtóközleményben indokolták döntésüket.
RészletekEgy hároméves gyermek életét mentette meg Kaszap Ferenc zászlós a lakiteleki strandon.
RészletekNyíregyháza, Kecskemét és Békéscsaba környékére "bordó" (a 6 fokozatú skálán 4-es) riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet a parlagfű nagyon magas pollenkoncentrációja miatt - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel.
RészletekSzeretettel várják a természetbarátokat és a festészet kedvelőit szeptember 4-én, csütörtökön 16 órától a Szakmaközi Művelődési Házba.
RészletekBefejeződött a nyomozás abban az ügyben, amelyet sikkasztás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, orgazdaság és hamis magánokirat felhasználása miatt folytattak a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói.
Részletek