Lezárt akta: „Fehérgalléros” bűnözők

Lezárt akta: „Fehérgalléros” bűnözők

2014. augusztus 19. 10:35

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya nyomozást folytatott vesztegetés bűntett és csődbűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Gyula 47 éves nyíregyházi lakos - vállalkozó és két társa ellen.

Részletek
Bemutatta önkormányzati képviselőjelöltjeit az MSZP és a DK

Bemutatta önkormányzati képviselőjelöltjeit az MSZP és a DK

2014. augusztus 18. 23:50

A nemrégiben választási szövetséget kötött félegyházi MSZP és a Demokratikus Koalíció helyi szervezete augusztus 18-án, a Petőfi téren mutatta be a helyhatósági választások képviselőjelöltjeit. Horváth Tamás, az MSZP helyi szervezetének elnöke a jelöltek ismertetésekor azt mondta: „olyan jelöltjeink vannak, akik belső meggyőződésből, hittel és tudással rendelkeznek a város ügyei iránt”.

Részletek
Fő a biztonság!

Fő a biztonság!

2014. augusztus 18. 20:10

A felmérések tanúsága szerint az idős emberek az életminőségüket befolyásoló tényezők közül mindenek elé helyezik a biztonságot. A fontossági sorrendben ezt az egészség és az anyagiak követik. A tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a bűncselekmények sértettjeinek mintegy 18-20 százaléka a 60 év feletti korosztályból kerül ki. Az időskorú sértettek jellemzően vagyon elleni bűncselekmények – elsősorban a lopás (zseblopás, betöréses lopás, besurranásos lopás, trükkös lopás), csalás, sikkasztás és rablás – áldozatává válnak. A bűnözők gyakran kiszolgáltatott helyzetüket, jóindulatukat és jóhiszeműségüket használják ki. A bűnmegelőzési szakemberek szerint nem kell ugyan félelemben és gyanakvásban élni, de az egészséges bizalmatlanság, az elővigyázatosság, és néhány alapvető tanács betartása mindenképpen segíthet a megelőzésben.

Részletek
Két aranyat és két ezüstöt hoztak el a Wings táncosai Zánkáról

Két aranyat és két ezüstöt hoztak el a Wings táncosai Zánkáról

2014. augusztus 19. 12:00

Augusztus 7-10. között rendezték a 20. Gyermek és Ifjúsági Zánkai Táncfesztivált és a III. Zánkai Felnőtt Táncfesztivált, mely minden évben az egyik legrangosabb versenynek számít Magyarországon. Az utolsó két napon az Ifjúsági, Felnőtt és Senior korosztályú párosoké volt a parkett, valamint a tánciskolások is megmutatták a tudásukat.

Részletek
A kereszténydemokraták támogatják Kapus Krisztián jelölését

A kereszténydemokraták támogatják Kapus Krisztián jelölését

2014. augusztus 18. 16:35

A Kereszténydemokrata Néppárt megyei szervezete támogatja Kapus Krisztián polgármester-jelöltségét. Ezt augusztus 18-án a félegyházi városházán megtartott sajtótájékoztatón jelentette be Mák Kornél, a párt megyei alelnöke. A megyei politikus kifejtette: a Fidesz és a KDNP a megyében jól működő együttműködést tudott kialakítani, amelyet folytatni szeretnének. Véleménye szerint Kapus Krisztián eddigi tevékenységével bizonyított, és előbbre tudja vinni Félegyháza gazdasági-társadalmi életét.

Részletek
Már igényelhető a diákhitel

Már igényelhető a diákhitel

2014. augusztus 19. 08:30

Már igényelhető mindkét, rekordalacsony kamatozású diákhitel-konstrukció a 2014/2015-es tanévre, az igénylés a Diákhitel Direkt online felület mellett a felsőoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületén is elindítható.

Részletek
Pálinkafesztiválon íjászkodtak a Koppányok

Pálinkafesztiválon íjászkodtak a Koppányok

2014. augusztus 18. 15:30

Kecskeméten a Pálinkafesztivál keretében rendeztek történelmi örömíjászversenyt, melyen a félegyházi Turul Koppány Íjászok három fővel vettek részt. Az ifjúsági lányok között Szeibert Nóra megtartotta korábbi jó formáját és első lett. Mellette Szeibert Imre a felnőttek között ugyancsak aranyérmet szerzett. Ebben a kategóriában a szintén íjat ragadó Lovas Ferenc eredményét később tudjuk meg.

Részletek