160-nal ütközött a gyerekeket szállító kisbuszba
Motorossal ütközött egy kisbusz vasárnap reggel az 54-es számú főúton, Kecskemét határában. A motor kilométerórája 160-nál akadt ki. Azon a szakaszon 60 a legnagyobb megengedett sebesség.
RészletekMotorossal ütközött egy kisbusz vasárnap reggel az 54-es számú főúton, Kecskemét határában. A motor kilométerórája 160-nál akadt ki. Azon a szakaszon 60 a legnagyobb megengedett sebesség.
RészletekKét félegyházi csapat összecsapásával vette kezdetét a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság. Az északi csoport 1. fordulójában a frissen feljutott Kiskunfélegyházi HTK II. a Kiskunfélegyházi Vasutast látta vendégül. A mérkőzést a végig fölényben játszó KHTK II. az utolsó percekben nyerte meg, így hazai sikernek örülhetett a népes publikum.
RészletekMegtelt a városközpont parkolója augusztus 16-án délután Kiskunfélegyházán az ország első oldalkocsis motoros találkozójának bemutatóján. Persze nem csak az oldalkocsisok jöttek. Beszélni nem tudott egyik-másik járgány, de minden egyébre képes volt, ha gazdájuk jól kezelte. A produkciók között pedig akadt, aki két keréken gurította oldalkocsis motorját, mások egy keréken járatták kedvencüket.
RészletekKiváló hangulatban telt augusztus 15-én a kiskunfélegyházi Oldalkocsis és Motoros találkozó első napja. A nap kétségkívül legnagyobb attrakciója az Alma Együttes fellépése volt, amelyre a várakozásoknak megfelelően elözönlötték a parkerdőt a kisgyermekes családok.
RészletekTizenhat térfigyelő kamera kerül a kiskunfélegyházi szociális otthonok épületeire az "Óvjuk nagyszüleinket 2014 elnevezésű, Kamerarendszer kiépítése Idősek Otthonai részére" című pályázat keretében.
RészletekA Bács-Kiskun Megyei Írók és Költők Baráti Köre újra megrendezte az Írótábort Ágasegyházán, melynek fő témája a népköltészet. A résztvevő írók és költők jó hangulatban, az Alföld gyönyörű vidékén, a Lehoczky tanyán elvonulva éltek közös szenvedélyüknek, az irodalomnak.
RészletekA 60 éves, kecskeméti férfi közreműködött egy lopott teherautó elrejtésében és szétszerelésében. A rendőrség csütörtökön ezért vette őrizetbe.
RészletekMegbillent egy kamion a 44-es út 5-ös kilométerénél, Kecskemét közelében.
RészletekA Magyarországra tartó személygépjárműveknek a szerb oldalon több órát kell várakozniuk Tompán. Jelenleg Tompánál fél órára csökkent a várakozási idő a belépő személyforgalomban.
RészletekKözös programmal és jelöltekkel indul a helyhatósági választásokon az MSZP és a DK helyi szervezete Kiskunfélegyházán. Ezt az augusztus 15-én megtartott sajtótájékoztatón jelentette be Horváth Tamás az MSZP és Nagy Lajos, a Demokratikus Koalíció helyi elnöke.
Részletek