Néhány órán belül négy autót törtek fel

Néhány órán belül négy autót törtek fel

2014. augusztus 13. 10:45

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Lajosmizse Rendőrőrse nyomozást indított lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 15 éves kecskeméti lány, valamint egy 15 éves és egy 17 éves lajosmizsei fiú ellen.

Részletek
Még egyszer a Lakótelepi anzix című panasz apropóján

Még egyszer a Lakótelepi anzix című panasz apropóján

2014. augusztus 12. 19:02

A „Lakótelepi anzix” címmel megjelent olvasói panasz írója három, az alábbiakban változtatás nélkül közölt levelet küldött el szerkesztőségünknek, amelyben – a feltüntetett dátumok alkalmával – segítségért fordult a címzettekhez. (Mint mondja, a levelek kézbesítéséről szóló visszaigazolást is őrzi.) Valótlan tehát az ügyben kiadott, többek között a város polgármestere és jegyzője által jegyzett sajtóközlemény azon állítása, miszerint „a levélben szereplő tartalommal sem Kiskunfélegyháza polgármesterét, sem a VSZKSZ vezetőjét nem keresett meg senki, tehát az abban kifogásként felsorolt problémáira a megoldás keresésének a lehetőségét sem adta meg számunkra.” Olvasónk ahhoz is hozzájárult, hogy nevét és elérhetőségeit kiadjuk az önkormányzat, vagy bármely hatóság kérésére, amely a felvetett problémákkal érdemben kíván foglalkozni.

Részletek
Felülbírálta az Országos Választmány a FIDESZ városi elnökségének és tagságának javaslatát

Felülbírálta az Országos Választmány a FIDESZ városi elnökségének és tagságának javaslatát

2014. augusztus 12. 17:34

Kerényi János, a FIDESZ regionális pártigazgatója a kiskunfélegyházi városháza dísztermében megrendezett sajtótájékoztatón jelentette be augusztus 12-én, kedden, hogy a párt Kapus Krisztiánt indítja polgármesterjelöltnek Kiskunfélegyházán az október 12-i önkormányzati választáson. Ezzel egy időben bemutatták a FIDESZ képviselőjelöltjeit is, akik a következők:

Részletek
Sajtóközlemény a "Lakóteleki anzix" című olvasói levélre

Sajtóközlemény a "Lakóteleki anzix" című olvasói levélre

2014. augusztus 12. 17:15

Lakótelepi anzix címmel olvasói levelet jelentettek meg az újság online oldalán, melyben a levél írója arra hivatkozik, hogy eddigi bejelentéseire semmiféle választ nem kapott sem a város polgármesterétől, sem pedig a Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet vezetőjétől. Minden építő jellegű bejelentéssel, kritikával, minden felvetődő problémával az elmúlt négy évben foglalkoztunk, megvizsgáltunk, és a lehetőségek szerint a megoldást is igyekeztünk megtalálni rá.

Részletek
A Balatonnál edzőtáboroztak a birkózók

A Balatonnál edzőtáboroztak a birkózók

2014. augusztus 13. 12:45

Idén 15. alkalommal rendezte meg hagyományos balatoni nyári edzőtáborát a Kiskunfélegyházi Vasas TK. A birkózók augusztus elseje és 10-e között Balatonföldváron készültek, ahol a gróf Széchényi Imre Általános Iskola tornaterme adott otthont a foglalkozásoknak.

Részletek
Kinőtte a régi víztornyot a város

Kinőtte a régi víztornyot a város

2014. augusztus 12. 12:40

A Bercsényi utcai víztorony a hatvanas években épült. Ötszáz köbméteres kapacitása a növekvő igények miatt szűkössé vált. A Petőfi lakótelep szomszédságában ezért kezdődött meg egy új, 1500 köbméteres torony építése. A vízművet várhatóan jövő nyáron helyezik üzembe.

Részletek
Követte és kirabolta

Követte és kirabolta

2014. augusztus 12. 11:45

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Róbert 21 éves nagykőrösi lakos ellen, aki Kiskunfélegyházán 2013. augusztus 28-án 22 óra 30 perckor biciklijével követett egy szintén kerékpárral közlekedő helyi lakos nőt. Amikor utolérte, a sértett járművének nekihajtott, aki ennek következtében az úttestre esett.

Részletek