Enyhülnek a lótartás szabályai
Mától megszűnt az a szabály, amely szerint lovas szolgáltatást csak legkevesebb 5 lóval lehet indítani - az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
RészletekMától megszűnt az a szabály, amely szerint lovas szolgáltatást csak legkevesebb 5 lóval lehet indítani - az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
RészletekEzerötszáz napos kacsát osztottak szét a rászorulók között Kiskunfélegyházán a katolikus karitász csoportjai. A sárga apróságokat nagy örömmel és kamillateával várták a félegyházi családok.
RészletekA június 18-tól, szerdától induló kurzusok során több tucat érdeklődő hallgathatott szeminárium jellegű előadásokat az ország kiváló lovas szakembereitől, a hétvégére pedig már több száz ló és lovasa foglalta el szállását a Mátai Ménes területén kialakított lovasfaluban. A találkozóra, valamint a különböző bemutatókra, versenyekre érkező lovak száma meghaladta a 450-et, így az ország legnagyobb lólétszámú rendezvénye zajlott le a ménes területén.
RészletekAz egész országban egységesen 763-ra változik az SMS és a telefonhívás alapú, úgynevezett ad-hoc közterületi mobilparkolás hívószáma július 1-jétől. Az új rendszernek köszönhetően a korábbi 42 helyett 70 közterületi parkolási társaság területén lesz elérhető a szolgáltatás – tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
RészletekHadtörténeti emlékülést tartott június 24-én a volt helyőrségi klubban a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából. Az összejövetelen a háború kirobbanásának okairól, politikai hátteréről szóltak hadtörténészek és kutatók.
RészletekHagyományteremtő célzattal első alkalommal rendezték meg június 28-án a Haltanya Halászléfőző versenyt. A Bajcsy utca végén megtartott versenyre összesen 12 csapat nevezett, akik a délután folyamán készítették el halászleveiket.
RészletekCsak a fejük látszott ki a vízből, de örömmel pózoltak a kamera előtt a zöldsapkás táborlakók
RészletekKözel kétszázan vettek részt az IBV Hungária egészségnapján. A dolgozók és családtagjaik ingyenesen vehették igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, amelyek egy általános állapotfelmérésre irányultak. Közel húsz vizsgálaton estek át a jelentkezők a vércukor-, a koleszterinszint mérésétől a szemvizsgálatig. Annak érdekében, hogy a várakozás se teljen tétlenül, ezt a napot családi összejövetellé alakították. A gyerekeket népi játékokkal, kerékpározással, ugrálóvárral foglalkoztatták, a végén pedig egy finom, az egészséges életmódhoz igazodó ebéddel, majd palacsintapartival vendégeltek meg minden résztvevőt.
RészletekSzombaton nagyon erős UV-B sugárzás várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
RészletekSikeresen lezárult a 2014. évi Nyeregszemle Kupa. Az utolsó fordulót Hortobágyon tartották meg a Nyeregszemle és Hortobágyi Lovasnapok keretein belül. A nagy érdeklődésre való tekintettel pénteken és szombaton zajlottak a selejtezők és vasárnap pedig a döntő.
Részletek