Megyei középiskolás diáksport eredmények

2014. május 12. 11:41

Kecskeméten rendezték meg a IV. korcsoportos megyei atlétikai pályabajnokság döntőjét, ahol Takács Zoltán Dominik a Móra Ferenc Gimnázium 9/C osztályos tanulója mind távolugrásban, mind magasugrásban I. helyen végzett.

Részletek
A Jövő Bajnokai nyerték a hódmezővásárhelyi U-12-es fiú tornát

A Jövő Bajnokai nyerték a hódmezővásárhelyi U-12-es fiú tornát

2014. május 11. 21:53

Három csapatos tornán szerepelt Hódmezővásárhelyen május 11-én a Jövő Bajnokai DSE kosárlabda U-12-es fiú együttese. Mivel a korosztályos bajnokság a versenykiírásnak köszönhetően már április közepén befejeződött, az ilyen és az ehhez hasonló tornák biztosítanak folyamatos játéklehetőséget a csapatoknak. A Jövő Bajnokai DSE játékosai hatalmas küzdelmek után végig mindkét mérkőzésüket megnyerték és elsőként zártak.

Részletek
Győzni tudott a Kiskunfélegyházi Vasutas

Győzni tudott a Kiskunfélegyházi Vasutas

2014. május 11. 21:17

Hazai pályán szakította meg nyeretlenségi szériáját május 10-én a Kiskunfélegyházi Vasutas. A félegyháziak a megyei II. osztályú bajnokság 24. fordulójában a Lajosmizse csapatát győzték le 1-0-ára, és elmozdultak a tabella utolsó helyéről.

Részletek
Rangadót nyert a Kiskunfélegyházi HTK

Rangadót nyert a Kiskunfélegyházi HTK

2014. május 11. 20:26

Az idény egyik legnehezebb mérkőzésére számíthatott Tompán a megyei I. osztály 26. fordulójában a Kiskunfélegyházi HTK. A félegyháziak számára elsősorban a bajnoki cím megszerzése miatt volt fontos a három bajnoki pont, míg a Tompa SE a harmadik helyének megtartásáért küzdött. A mérkőzést a második félidőben két szép góllal végül a KHTK nyerte meg, amivel életben tartotta bajnoki reményeit.

Részletek
Bográcsba kerültek a selymesi kakasok

Bográcsba kerültek a selymesi kakasok

2014. május 11. 15:29

A nyolcadik kakaspörkölt főző versenyre gyűltek egybe a selymesiek közösségi házában a környékbeliek és vendégeik május 10-én. Idén 14 bogrács körül sertepertéltek a „főszakácsok” és segítőik, hogy kiérdemeljék a szigorú zsűri elismerését. Természetesen nem csak a zsűri kóstolta és értékelte a pörkölteket. Az esti díjkiosztást követően, zenés est kertében a csapatok és baráti társaságaik maradéktalanul elfogyasztották a finomságokat.

Részletek
Tanárok és diákok együtt gyűjtötték a szemetet

Tanárok és diákok együtt gyűjtötték a szemetet

2014. május 11. 08:38

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció keretében május 10-én, szombaton rendezett szemétgyűjtésen a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. a és 8. a osztálya is részt vett, Kincskeresők néven. A 35 fős csapat munkájáról és magáról a kezdeményezésről Bense Zoltán koordinátor küldött lapunknak beszámolót.

Részletek
Anyáknapi hangverseny

Anyáknapi hangverseny

2014. május 11. 08:26

Május 9-én és 10-én rendezte meg hagyományos anyák napi hangversenyét a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. A koncertet mindkét nap nagy érdeklődés kísérte.

Részletek
Ezüst „kezű” kézisek

Ezüst „kezű” kézisek

2014. május 10. 20:36

Felszabadult játékkal, magabiztos, 44-28-as győzelemmel fejezte be az NBII-es bajnokságot május 10-én a P&P Félegyháza kézilabdacsapata. Az együttes tagjai a találkozót követően az ezüstérmeiket is átvehették. A csapat a szezont 17 győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel; összesen 36 ponttal zárta.

Részletek
Gyermekek vízilabdáztak a félegyházi strandon

Gyermekek vízilabdáztak a félegyházi strandon

2014. május 10. 15:27

A félegyházi strandon rendezték meg a Vidék Bajnokság harmadik korcsoportos gyermekeinek vízilabda fordulóját május 10-én és 11-én. A „Kék csoport” 5. játéknapján a Csongrád II., a Kistarcsa, a Gyula, a Crisul II., a Dinamo Oradea és a Zempén együttese mérkőzött meg egymással. A csapatok négy-négy találkozót játszottak. A bajnokságot a Dinamo Oradea vezeti, előnye mindössze egy pont a Zemplén együttesével szemben.

Részletek