Forgalomkorlátozás a Kossuth utcán

Forgalomkorlátozás a Kossuth utcán

2016. szeptember 16. 11:30

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya tájékoztatja a kiskunfélegyházi lakosokat, gépjárművezetőket, hogy szeptember 17-én, szombaton délelőtt 10 óra 13 óra között a szüreti felvonulás biztosítása érdekében lezárják a Kossuth Lajos utca Izsáki úttól az 5-ös főútig terjedő szakaszát. A felvonuláson résztvevő fogatok elvonulása az 5-ös főúton és a Bercsényi utcán keresztül történik, ezért a kora délutáni időszakban kérik az arra közlekedők nagyobb figyelmemmel vezessenek.

Részletek
Költői hangulatú előadással zárult a Hattyúkerti Zenés Esték

Költői hangulatú előadással zárult a Hattyúkerti Zenés Esték

2016. szeptember 16. 07:30

A hely hangulatához illő előadással, a Fehérlófiai zenekar „Utazás” című műsorával zárult szeptember 15-én a Hattyúkerti Zenés Esték sorozat a városi könyvtár udvarában. Az együttes József Attila és Wass Albert megzenésített műveivel kezdte műsorát, majd számos költő sorait dúdolhatta a zenészekkel közösen a közönség. A zenekar tagjai voltak: Fekete Zoltán, Fazekas Péter, Feketéné Szűcs Zsuzsanna és Marsa Norbert. Meghívott zenészként közreműködött Jankovszki Anna és Jankovszki Sára.

Részletek
Több mint 70 szabálysértőt szűrtek ki a rendőrségi akció során

Több mint 70 szabálysértőt szűrtek ki a rendőrségi akció során

2016. szeptember 15. 14:25

Csatlakozva az európai akcióhoz, keddtől csütörtökig a passzív biztonsági eszközök, elsősorban a biztonsági övek használatát ellenőrizték a félegyházi közlekedési rendőrök közútjainkon. De büntették, vagy figyelmeztették azokat az autóvezetőket is, akik vezetés közben telefonáltak. A bukósisak nélkül, vagy azt szabálytalanul használó motorosokat is kiszűrték. Csordás József rendőr alezredes arról tájékoztatta lapunkat, hogy az akció során több mint 70 esetben kellett intézkedniük.

Részletek
Vádalku a 4 milliárdos adócsalásos perben

Vádalku a 4 milliárdos adócsalásos perben

2016. szeptember 15. 12:30

Meglepő fordulattal kezdődött Bács-Kiskun megye eddigi legnagyobb – 4 milliárd forint – elkövetési értékű, étolajos-adócsalásos büntetőpere. Kiderült, hogy a főügyészség írásbeli megállapodást kötött az ügyben kulcsszerepet játszó egyik vádlottal, aki így enyhébb büntetést kaphat.

Részletek
Újra csobog a „békás kút” Félegyházán

Újra csobog a „békás kút” Félegyházán

2016. szeptember 14. 19:10

A Móra tér őrzi a továbbiakban a félegyháziak legendás békás kútjának emlékét. Igaz, a kút a Szent János térről a Móra térre került. Szabó Ildikó képzőművész tervei alapján Bozóki István kőfaragó mester volt a szökőkút kivitelezője. Az alkotást még korlátok védik, de ma már megkezdődött a próbaüzem, és csodálója is akadt bőven. Ami örvendetes, hogy Kovács Ferenc szobrászművész alkotását, amelyet az egykori szökőkút közepén láthattunk, restaurálták, és a szökőkút mellett újra felállították.

Részletek
Loptak, lebuktak

Loptak, lebuktak

2016. szeptember 15. 10:15

Gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök egy gátéri és egy kiskunfélegyházi férfit, akik júliusban két kerékpárt loptak el Csongrádon. A nyomozás megállapította, hogy a bűncselekmények elkövetésével a gátéri P. István és a kiskunfélegyházi K. György gyanúsítható megalapozottan.

Részletek
Őszi munkálatok a kertben

Őszi munkálatok a kertben

2016. szeptember 15. 08:15

Szeptemberben megkezdődtek az őszi munkálatok a kertekben, több kerti hulladék képződik, s a komposztálás mellett gyakran választják a kerttulajdonosok a növényi hulladékok elégetését. Környezetünk és a saját biztonságunk érdekében fontos, hogy tisztában legyünk a szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.

Részletek
Romákkal a romákért

Romákkal a romákért

2016. szeptember 15. 07:30

Idén szeptembertől Kiskunfélegyházán is elindult az a program, amelynek nyomán belátható időn belül jelentős előrelépést remélnek a helyi roma közösség felzárkóztatásában. Erre komoly reményt adnak a mintaprogram kiskunhalasi tapasztalatai, ahol egy év alatt jelentősen csökkent a roma gyerekek igazolatlan távollétének száma az oktatási intézményekből, és észrevehetően javultak az oktatási-nevelési lemorzsolódás adatai is.

Részletek