Növényvédelmi permetezés
A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy a város belterületén elvégzik a vadgesztenye- és platánfák növényvédelmi permetezését.
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy a város belterületén elvégzik a vadgesztenye- és platánfák növényvédelmi permetezését.
RészletekAz Emberi Erőforrás Minisztériuma, a Nemzeti Együttműködési Alap és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő döntése alapján sokadik alkalommal sikerült eljuttatni adományokat Kárpátaljára a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kiskunfélegyházi csoportjának július elején.
RészletekA Kecskemét belvárosában talált középkori kút minden elemét sikerült kiásni és kiemelni, mintegy három méter mélységből. Egy másik kút is előkerült a föld alól.
Részletek„Én az edzőimtől a személyes példamutatást tanultam” – mondja erőt sugárzó csendes szavakkal Iványi László. Én pedig, míg beszélgetésünk fonalát tovább szőjük, arra gondolok: jól megtanulta a leckét.
RészletekJótékonyan hatott a strandolási kedvre a keddre meghirdetett „Ketten egy árban” akció. Ezeken a napokon 15 százalékkal többen váltottak jegyet, mondta el Bense Ferenc. A tapasztalatok alapján az akciót augusztus hónapban meghosszabbítják. Azt azonban még nem döntötték el, hogy kedden, vagy más napon élhetnek a kedvezménnyel a látogatók. A strandolók így nyilatkoztak a kezdeményezésről:
RészletekA családok otthonteremtési kedvezményeiről hatályba lépett új törvényről tartottak előadást és fórumot a kiskunfélegyházi Sorsok Háza Pszichiátriai Betegek Nappali Intézményében. Hegedűs Iván előadó, az ingatlanszakértői és jogi tapasztalatai alapján értelmezte a törvényt, hogy ki és milyen feltételekkel veheti igénybe a támogatásokat, valamint ismertette a kizáró okokat is. A fórumon a legtöbb kérdés válaszra talált, néhány kérdés azonban nyitva maradt. Hegedűs Iván felajánlotta, hogy ezekre két-három héten belül visszatérnek, és az addig felmerülő problémákat is megvitatják.
Részletek„Egy félegyházi, akire érdemes megemlékezni” – így jellemezte Tarjányi József agrármérnök, Petőfi-kutató, az újjáalakult Petőfi Emlékbizottság elnöke Nemes Koczka Istvánt, aki a XVIII. század második felében alkotott, s akinek munkásságát a bécsi és kiskunfélegyházi levéltár adatai alapján, a közös szülővárosra való tekintettel különös gonddal fűzte csokorba.
RészletekAz alábbiakban szeretném felhívni figyelmüket az Élő Bolygónk világméretű klímavédelmi nemzetközi összefogásra és az ahhoz történő csatlakozási lehetőségre.
RészletekMeghosszabbította a harmadfokú, azaz a legmagasabb hőségriasztást Dr. Paller Judit megbízott országos tisztifőorvos július 26-án, vasárnap éjfélig. Rádi Rudolf, az önkormányzat városüzemeltetési osztályának vezetője arról számolt be, hogy - tekintettel a hőségriadóra - pénteken vizet osztanak a városháza árkádja alatt, valamint hét végén a Béke téri piacon, a VSZKSZ pedig locsolja a főbb útvonalakat a városban, illetve több helyen is párakapukat állítanak fel, így nyújtva némi enyhülést a kánikulában.
RészletekDíszvilágítás lesz Félegyháza új víztornyán. Az erről szóló döntés már megszületett, a kivitelezést megrendelték – tudtuk meg Rádi Rudolftól. Az önkormányzat városüzemeltetési osztályának vezetője elmondta: a belső részben 4 db LED reflektort szerelnek fel, amelyek alulról fölfele fogják megvilágítani az 54,5 méter magas építményt.
Részletek