Még nem szabad rákötni a hálózatra
Továbbra sem szabad rákötni a szennyvízhálózatra Bugacon, csak majd akkor, ha a szennyvíztelep és a teljes hálózat is elkészül.
RészletekTovábbra sem szabad rákötni a szennyvízhálózatra Bugacon, csak majd akkor, ha a szennyvíztelep és a teljes hálózat is elkészül.
RészletekMaradéktalanul teljesítette elmúlt évi feladatait a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete. Jelenleg 15 klub vesz részt a munkában, 2015-ben 220 rendezvény résztvevői, illetve szervezői voltak – számolt be az évzáró, tisztújító közgyűlésen Juhász István elnök. A nyugdíjasok közösségét Csányi József polgármester köszöntötte, megköszönve munkájukat a város nevében.
RészletekFazekas Ágnes Blandia nővér volt a Constantinum egyik legismertebb, legjelentősebb tanáregyénisége. A tanügyigazgatás területén országosan elismert szaktekintély volt, érdemei nemcsak a társulat, hanem a város jó hírnevét is öregbítették. Elhivatottsága, határozottsága szervezőkészsége és diplomáciai érzéke, kiegészülve a lokálpatriotizmussal, a szűkebb hazájáért, Félegyházáért érzett felelősséggel, hozzásegítették ahhoz, hogy nagyot alkosson: a Constantinumot felvirágoztassa és a helyi lányoktatást magas szintre emelje.
RészletekKiskunfélegyházán a birkózás rendelkezik a legnagyobb múlttal a sportok közül. Ennek a városi birkózó történelemnek kiemelkedő alakja volt Besze László is. Munkásságának és elhivatottságának köszönhetően tanítványai kiemelkedő eredményeket értek el mind a hazai, mind a világversenyeken egyaránt.
RészletekCsongrádon rendezték meg a VI. Föld, víz, levegő megyei és regionális természetismereti és környezetvédelmi versenyt április 17-én, a Galli János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában.
Részletek2014-ben csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, és – folytatva az elmúlt évek tendenciáját – tovább javultak az elkövetett, ezen belül a kiemelten kezelt bűncselekmények nyomozás eredményességi mutatói. A gyalogos, illetve a kutyás szolgálatok aránya nőtt, a bűnmegelőzési tevékenység kapcsán az esztendő egyik kiemelt feladatának tekintette a félegyházi rendőrség a fiatalok és az időskorúak sértetté válásának megelőzését – derül ki Kiskunfélegyháza város 2014 évi közbiztonságának helyzetéről szóló beszámolóból, amelynek elfogadásáról április 30-i ülésén dönt a félegyházi képviselő-testület.
RészletekTej mellett joghurtot, kefirt és ömlesztett sajtot is kaphatnak az óvoda- és iskolatej program keretében a gyerekek.
RészletekÁprilis 30-án, május elsején és másodikán ballagnak középiskoláikból a kiskunfélegyházi végzős diákok. Az alábbiakban olvashatók az intézmények ballagási ünnepségének időpontjai.
RészletekTöbb mint 375 ezer adózó kérte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködését a személyijövedelemadó-bevallás elkészítésében az idén, a hivatal az adózóknak a bevallási ajánlatot április 30-áig postázza, illetve az ügyfélkapuval rendelkezőknek elektronikusan küldi meg - tájékoztatott a NAV hétfőn.
RészletekÉletének 81. évében vasárnap hajnalban elhunyt Kóti Árpád, a nemzet színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész - közölte az MTI-vel a debreceni Csokonai Nemzeti Színház.
Részletek