Móra Ferenc író, költő, újságíró, muzeológus 135 évvel ezelőtt, 1879. július 19-én született Kiskunfélegyházán. Az elemi iskola elvégzése után a félegyházi gimnáziumba került. Ekkor írta első, félegyházi ihletettségű verseit tanítványához, első szerelméhez, majd későbbi menyasszonyához. Egyetemi évei alatt már jelentek meg írásai az Új Időkben és a Félegyházi Hírlapban.
RészletekMint középkori, kóbor árusok, mindenkit megtalálnak „csak most” csomagjaikkal és kihagyhatatlan ajánlataikkal. Örülünk nekik? (1. rész)
RészletekMegszűnt a forgalomkorlátozás a Szeged felé vezető oldalon, a 107-es kilométerszelvény közelében.
RészletekMegjelent Szász András kiskunfélegyházi író, publicista, fotós új könyve.
RészletekMindig mosolyog, meg is van rá az oka, hiszen a félegyházi Hegedűs Lilla a Tőserdő Szépe 2014-es fordulóján Közönségdíjat nyert
RészletekKovács Gergely a fővárosból költözött Fülöpjakabra, csak azért, hogy tojástermeléssel foglalkozhasson. A fiatal gazda a legutóbbi falunap keretében megrendezett Szorgos gazdák ünnepén mutatkozott be a nagyközönség előtt.
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodája értesíti a Tisztelt lakosságot, hogy a város belterületén - 2014. 07.21. és 07.25 között az időjárás és a rajzások figyelembevételével - elvégzik a köztéri platánfák növényvédelmi permetezését a délutáni, esti órákban.
Részletek