Szavazatszámláló bizottsági tagok jelentkezését várják
2022 áprilisában kerül sor az országgyűlési képviselők választására és várhatóan ugyanezen a napon népszavazás is lesz.
Részletek2022 áprilisában kerül sor az országgyűlési képviselők választására és várhatóan ugyanezen a napon népszavazás is lesz.
RészletekTavaly november 27-én, az első adventi hétvégén nyitott meg a kiskunfélegyházi jégpálya és január 16-án van lehetőség utoljára korcsolyázni ezen a télen – tudtuk meg Kordás Rolandtól, a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől. Az első szezon volt, amikor a város sajátjaként üzemeltethette a pályát.
RészletekOrszágos alkotói pályázatot hirdet középiskolás diákok számára az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) esszé és kisfilm kategóriában. A pályaművekben azokat a környezetükben élő vagy általuk ismert, 1-12 éves korú gyermekeket nevelő pedagógusokat mutathatják be a tanulók, akikre felnéznek és nagyra becsülik munkásságukat. A pályázati anyagok leadásának határideje: február 7., hétfő.
RészletekJanuár 6. vízkereszt napja. De mit is ünneplünk valójában ilyenkor? Erről beszélgettünk Samu Csillával, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum múzeumpedagógusával.
RészletekKiss Zsoltné a Platán iskola alapító tanára, akit a városban nemcsak pedagógusként, hanem grafológusként is sokan ismernek és emlékeznek a városi könyvtárban tartott előadásaira. Ezen alkalmakkor bemutatta a grafológia tudományát, annak felhasználhatóságát és érdekességeit, és beavatta az érdeklődőket abba is, hogy mi mindent árul el a kézírásunk.
RészletekMagyarország egyik legkevésbé közismert gyíkját, az alföldi pusztákhoz kötődő homoki gyíkot választotta 2022-ben az év hüllőjének a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya.
RészletekJelentős emelkedést mutatott 2021-ben az útátjárós balesetek statisztikája a korábbi öt évben tapasztalt stagnáló értékek után. A vasúti átjárókban történt baleseteket az oda behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza, évente 800-900 félsorompó rúdját törik le az autósok. A MÁV teljes hálózatán 2008 óta nem volt vasúti hibából bekövetkezett, halálos áldozatot követelő baleset. A balesetek számának csökkenéséhez elengedhetetlen a közlekedési morál változása. A MÁV körültekintő közlekedésre kéri az autósokat és gyalogosokat.
RészletekFarkas Zsolt alig egy éve, egy súlyos motorbaleset következtében elvesztette a bal lábát. A 33 éves félegyházi tűzoltó egy pokolian nehéz év után újult erővel, új célokkal vágott neki az új esztendőnek. Januártól gőzerővel készül a párizsi paralimpiára, hivatását új szakterületen szeretné folytatni, és menyasszonyával a családalapítást sem szeretnék tovább halogatni.
RészletekAz üzletek, webshopok a továbbiakban nem kerekíthetik mutatósabbra kedvezményeiket úgy, hogy az akció előtt rövid időre feltornázzák áraikat.
RészletekA Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el "Év madara" programját, melynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást a zöld küllő nyerte.
Részletek