![A Szent István Templom hírei A Szent István Templom hírei](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/127114.jpg)
Ajándékot adni és kapni is nagy öröm. A Platán Iskola diákjai idén is boldogan csatlakoztak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által meghirdetett szeretetdoboz-akcióhoz.
RészletekDr. Sulyok Tamással, az Alkotmánybíróság volt vezetőjével beszélgetett dr. Tarjányi József a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Dr. Sulyok Tamást az Országgyűlés 2014 szeptemberében választotta az Alkotmánybíróság tagjává. 2015 április 1-től kezdődően a testület elnökhelyettese, 2016. április 22-étől elnökhelyettesként látta el az elnöki jogköröket, 2016. november 22-én az Országgyűlés az Alkotmánybíróság elnökévé választotta. A beszélgetés során az alkotmánybíró életútjával, munkájának nehézségeivel, szépségeivel is megismerkedhetett a hallgatóság.
Részletek17 napirendi pontot tárgyalt meg november 28-i ülésén a félegyházi képviselő-testület.
RészletekDecember 3-án, kedden a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya megkezdi a Bessenyei utcában a platánfák ifjító metszését. A munkavégzés ideje alatt szakaszos útlezárásra kell számítani. Kérik a lakosság türelmét és megértését.
RészletekMa Kecskemét polgármesterével egyeztetett Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere a szinte összes környező települést hátrányosan érintő értelmetlen intézkedésről. Félegyháza és Kecskemét mellett Nagykőrös, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Jászszentlászló, Szentes, Csongrád és Kistelek közösen kéri az illetékes minisztert és államtitkárt a tervezet visszavonására.
RészletekVasárnaptól vásárolhatók meg a 2020-ra érvényes megyei és országos úthasználati jogosultságok, ezzel kapcsolatban foglalja össze az infostart.hu és az MTI a legfontosabb, 2020-ra vonatkozó információkat.
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal tájékoztatja a lakosságot, hogy a városi főépítész december 2-a, hétfő helyett december 3-án, kedden tartja ügyfélfogadását. Ezt követően az ügyfélfogadás változatlanul a hétfői napokon történik. Kérik a lakosság megértését.
RészletekJótékonysági rendezvényt tart a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola tantestülete, szülői közössége és a diákok az intézmény egyik súlyosan beteg kislányának, Csányi Pankának gyógyulása támogatásának érdekében. Az esemény december 16-án, hétfőn 16 órakor kezdődik az iskola tornatermében.
RészletekKözmeghallgatást tartott Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete november 27-én, szerdán 16 órakor. A városháza dísztermében ez alkalommal az ilyenkor szokásosnál is több állampolgár és helyben érdekelt szervezet képviselője jelent meg, hogy közérdekű kérdéseiket, javaslataikat személyesen mondják el a városvezetésnek. Kérdés ezúttal sem marad válasz nélkül. A legtöbb esetben azonnali válasz érkezett, néhány kérdésben utólag, írásban kapnak kimerítő tájékoztatást az érintettek.
Részletek