![Energiahatékony iskola a Platán Energiahatékony iskola a Platán](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/123967.jpg)
Energiahatékony iskola a Platán
„Energiahatékony Iskola 2019” rangos, megtisztelő címben részesült a kiskunfélegyházi Platán iskola a Virtuális Erőmű Program XI. díjátadó gáláján, az ország kilenc iskolájával közösen.
Részletek„Energiahatékony Iskola 2019” rangos, megtisztelő címben részesült a kiskunfélegyházi Platán iskola a Virtuális Erőmű Program XI. díjátadó gáláján, az ország kilenc iskolájával közösen.
RészletekA kilencvenedik születésnapját ünneplő Piszmán Mihályné 2015 áprilisában költözött be a Csanyi úti Szociális Otthonba. Döntésének oka az volt, hogy már nehezen tudta ellátni magát. Jókedvét azonban nem veszítette el, így vidáman, derűsen fogadta szeptember 30-án Balla László alpolgármester és Réczi László önkormányzati képviselő születésnapi köszöntőjét és virágcsokrait.
RészletekMintegy 7000 cserjét és évelőt, például babérmeggyet, levendulát, kasvirágot, rózsát, továbbá 3000 hagymás növényt, tulipánt, nárciszt, díszhagymákat ültetnek ki ezekben a napokban a Szent János téren. Az óriási munkával várhatólag szerdán végeznek a Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. munkatársai.
RészletekA vasúttársaság kiemelt feladatként kezeli a személyszállítás szolgáltatási színvonalának emelését, amelynek fontos eleme az állomás környezetének szépítése, kulturáltabb utasforgalmi terek kialakítása. A legforgalmasabb állomásokat érintően 2023-ig tartó felújítási programot hirdetett a MÁV „50 Megújuló állomás” elnevezéssel.
RészletekImmáron 4. alkalommal rendezték meg szeptember 27-én a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot Kecskeméten, a megyeházán. Az emléknap az 1945-1961 közötti időszak hőseinek és áldozatainak állít méltó emléket, a rendszert megszenvedő tanúk és családjuk előtti tisztelgés, együttérzés emléknapjaként.
RészletekEgész októberben tartó, #helybenveszem mozgalmat indít el a Miutcank.hu közösségi alkalmazás. A kampány a helyi boltok felfedezése és támogatása mellett azt a célt tűzte ki, hogy a fenntartható és környezettudatos életvitel erősítése mellett a vásárlás ne csupán árubeszerzés legyen, hanem kapjon szerepet az emberek közötti kapcsolat.
RészletekA főigazgató-helyettes is ecsetet ragadott szeptember 27-én, pénteken, és munkatársaival közösen társadalmi munkában átfestették a kórház kerítését.
Részletek50 éves évfolyamtalálkozót tartottak az 1969-ban végzett tanulók szeptember 27-én, a kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolában.
Részletek