Hőség, tánc, jókedv
Délelőtt 10 órakor a Silver Step Táncstúdió fellépésével kezdődött a Félegyházi Napok programsorozat második napja a nagyszínpadon.
RészletekDélelőtt 10 órakor a Silver Step Táncstúdió fellépésével kezdődött a Félegyházi Napok programsorozat második napja a nagyszínpadon.
RészletekKrausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
RészletekA rendőri munka alapvetően nem egy mókás esztrádműsor, azért a rendőrök számára tartogat olyan eseteket is, amelyek láttán/hallatán kikerekedik az egyenruhások szeme. Ilyen például a közelmúlt egyik olajlopási ügye, amelyben az elkövetők azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy az autójuk rendszámát fekete szövetdarabbal takarták le…
RészletekBalla László alpolgármester beszédével kezdődött az augusztus 20-i ünnepség városunkban, a Szent István Templom előtti téren. Szent királyunkra és az államalapításra emlékezve a város vezetői megkoszorúzták a Szent István-szobrot, majd szabadtéri ünnepi szentmisét mutatott be dr. Márfi Gyula, nyugalmazott veszprémi érsek.
RészletekA mai napig él az a különleges hagyomány, hogy augusztus 20-án és az azt megelőző napon a város több pontján is kenyérszentelést tartanak, ahol a megszentelt kenyeret megszegve a vendégek is kóstolót kapnak belőle. A szokásoknak megfelelően a gazdák mindig ügyeltek arra, hogy a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér új búzából, frissen sütve kerüljön az asztalra.
RészletekAugusztus 20. államalapító Szent István király ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe.
RészletekOpitz Barbi nyitotta az esti programot a Félegyházi Napok nagyszínpadán, hétfőn 19 órakor. A Szenes Iván-díjas énekesnő remek hangulatot hozott a nyárestébe.
RészletekA klímaváltozás százszor gyorsabban megy végbe a magyar erdőkben, mint harminc évvel ezelőtt, ezért az erdészetekre komoly feladat hárul jelenleg és a jövőben is – derült ki Áder János Kék bolygó című podcastjának adásából, amelyben a korábbi államfő Czimber Kornéllal, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánhelyettesével beszélgetett.
RészletekIdén immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg a kenyérszentelő ünnepséget a selymesi Mária-szobornál. Az augusztus 19-i eseményen jelen volt Balla László alpolgármester, Hajagos Gyula atya és Ván Jenő önkormányzati képviselő is.
RészletekSok kisgyermek álmát váltották valóra a Félegyházi Napok szervezői. A Rocktár előtti terület ugyanis igazi kalózszigetté alakult, ahol bárki kedvére kalózkodhat. A logikai és ügyességi játékok, a kalózhajós ugrálóvár és a kézműves sátor augusztus 20-án, kedd este 20 óráig várja a család apraját és nagyját.
Részletek