![A Szent István Templom hírei A Szent István Templom hírei](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/130391.jpg)
Kattintásvadász „kamuoldalak” olyan álhírekkel riogattak, amelyek szerint a koronavírus miatt budapesti pályaudvarokon többen összeestek és meghaltak. Közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt két ember ellen eljárást indítottak.
RészletekÉlettársi, vagy házassági kapcsolat? A családalapítás kitolódásának köszönhetően egyre később házasodnak a mai fiatalok. Körkérdésünkben arra kerestük a választ, hogy ki mennyire házasságpárti.
RészletekFélegyházán 1892-ben három artézi kút épült. Az első az Egyház-téren, a második a Kecskeméti utcában, a harmadik pedig a gőzmalom udvarán. Egyiküket Czigler Győző építész, műegyetemi tanár, a kor elismert szaktekintélye tervezte.
RészletekA Móra Ferenc Emléknapok záró eseményére a Móra Ferenc Művelődési Központban került sor február 7-én, délután. A nézők soraiban a meghívott vendégek között több helyi általános iskola is képviseltette magát.
RészletekA 2018/19-es tanévi diákolimpia legeredményesebb iskolája lett általános iskolai kategóriában a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola. A díjat 2020. január 22-én adták át a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Ez a példátlan siker a diákolimpia programban és a tanulók felkészítésében résztvevő testnevelő tanárok közös munkájának eredménye, illetve a nagyon tehetséges félegyházi diákoknak köszönhető, akik több sportágban országos döntőkben értek el kimagasló eredményt. Az iskola mind a négy testnevelő pedagógusa egykori józsefes tanulóként járult hozzá a sikerhez, ezzel tovább vitték azt a szellemiséget, amelyet a versenyeztetésben már évtizedek óta képvisel az intézmény. Minderről sajtótájékoztató keretében számolt be Wolnerné Vidéki Szilvia, a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola intézményvezetője.
RészletekTélbúcsúztató, átmozgató terep és tájékozódási kerékpártúrára hívja a Kiskunfélegyházi Amatőr Kerékpáros Klub és Bringabarát Kerékpárbolt a hűvös időben is kihívásokat kereső kerékpárosokat, március 1-jén, vasárnap. Cél, a Fülöpjakab-környéki buckavidék felfedezése, ahol a természet érintetlen és a környéken egyedi. Ki gondolná, hogy ezen az alföldi helyszínen van szintkülönbség? A homokos tereppel kiegészítve pedig biztos, hogy egy résztvevő sem fog fázni.
RészletekA Móra Ferenc Emléknapok koszorúzással folytatódott február 7-én, pénteken 10 órakor az író Daru utcai szobránál.
RészletekKunszentmiklóson a Nyílegyenes Íjász Club által szervezett történelmi örömíjász versenyen vettek részt kilencen február 1-jén a Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai HSE tagjai. Ezt a próbát a Koppányok a 2020-as Történelmi Terem Országos Bajnokság utolsó versenyszituációs felkészülési lehetőségének tartották. A megmérettetés helyszíne a Kunszentmiklósi Miklóssy János Sportközpont volt. A verseny jellege történelmi örömíjász teremverseny volt, 21 célon, 1 körben, célonként 3 vesszővel lőttek. A célparkot 3D és rajzolt egyedi célok alkották.
Részletek