Augusztusi programok a városi könyvtárban
A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár szeretettel hív minden érdeklődőt augusztusi rendezvényeire.
RészletekA Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár szeretettel hív minden érdeklődőt augusztusi rendezvényeire.
RészletekA Tiszta Forrás Waldorf Intézmény és Kiskunfélegyháza város számos sportlétesítménye július 28. és augusztus 4. között ad otthont a nemzetközi Bothmer-tábornak. Az esemény egy hete alatt a résztvevők nagyon sok új információval, tudással és képességgel gazdagodnak, sőt, a tábor külföldi résztvevőitől sok esetben teljesen új szemléletmódot is elsajátíthatnak a módszereket illetően. A táborról a szervező, Mogyorósi Krisztina mesélt lapunknak.
RészletekPetőfi Sándor és Bem tábornok barátságát feldolgozó beszélgetéssel emlékeztek meg a költő halálának évfordulójáról július 31-én, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Emlékházban. Az estet Vas László zenei előadása tette még színesebbé. A megjelenteket Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója köszöntötte, majd az esemény a főtéri Petőfi-szobor koszorúzásával ért véget.
RészletekA Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület immár 15 éve vesz részt városunk kulturális, hagyományőrző és sportéletében. Az íjászat népszerűsítésén és a versenyek szervezésén túl fontosnak tartják a nemzeti hagyományok ápolását, a hazaszeretetre nevelést, az edzések jó hangulatát, a kellemes közösségi élet kialakítását és az íjászat által kialakult barátságok, kapcsolatok ápolását. Az évfordulót ünneplő közösség tevékenységét emlékplakettel ismerte el Csányi József polgármester a Kiskun Expo megnyitóján.
RészletekIsmét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A 10 és 36 hónap közötti életkorú, kifogástalan egészségi állapotú kutyusok gazdái szeptember 1-jéig e-mailben küldhetnek előzetes ajánlatot a kutyavásárra.
RészletekMilák Kristóf a 200 m pillangóúszásban ezüstérmes lett, miként a férfi kardozók is másodikok lettek a csapatversenyben. Németh Nándor a „királyszámban”, a 100 gyorson negyedik lett, egyetlen századon múlt az érme.
RészletekElhunyt Benséné Szabó Ágota, a Móra Ferenc Gimnázium tanára. A tragikus hír kapcsán emlékezett rá az intézmény közösségi oldalán dr. Kása Zsuzsanna igazgató. Írását változtatás nélkül közöljük, egyben szerkesztőségünk nevében osztozunk a család fájdalmában.
RészletekHarminc éve segítik a hazai gazdálkodókat a falugazdászok. A NAK falugazdász-hálózata országosan mintegy ezer ügyfélszolgálati ponttal működik, az idei bővítéssel 700 főre nőtt a falugazdászok létszáma. A kibővített hálózatnak köszönhetően a falugazdászok az eddigieken felül további ügykörökben is segítséget nyújtanak a gazdáknak. Legfontosabb feladatuk azonban továbbra is a gazdálkodók támogatáshoz jutásának segítsége, az elmúlt 10 évben több, mint 1500 milliárd forint támogatás lehívásában működtek közre.
RészletekTöbb mint negyven település búzájának felhasználásával sül ki idén Bács-Kiskun kenyere. A vármegye összetartozását szimbolizáló tradicionális kenyérszentelésre pedig ezúttal Baján, a Halászati Mini Skanzenben kerül sor, augusztus 16-án pénteken – gazdag programkínálat keretében.
RészletekAugusztus 17-étől több térségben lépnek életbe menetrendi módosítások a Volánbusznál. Hatvan vonzáskörzetében a vasúti közlekedéssel összehangolt új, ütemes, több eljutási lehetőséget kínáló menetrendet vezet be a társaság. Hernád–Lajosmizse térségéből gyorsabbá és sűrűbbé válik a közösségi közlekedés mind a főváros, mind Kecskemét felé.
Részletek