A duplázó Tököli Attila vezérletével 3-1-re győzött Lajosmizsén a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata a megyei I. osztályú bajnokság 9. fordulójában.
RészletekElindították a távfűtést Kiskunfélegyházán, október 4-én, pénteken.
RészletekA Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban bonyolították le október 5-én az U14-es fiú másodosztályú területi bajnokság D csoportjának 2. fordulóját. A KHTK korosztályos fiú kézilabdacsapata mellett Hódmezővásárhelyről, Makóról, Kiskunhalasról, Orosházáról, Kiskőrösről és Szegedről érkeztek fiatalok.
RészletekA 100 éve elhunyt költőre emlékezik előadásában dr. Szabó Imre filozófus október 29-én, kedden 17 órakor a Hattyúházban.
RészletekOktóber 19-én, szombaton 11 órakor nyílik meg Sáska Tibor festőművész Élettöredékek című kiállítása. A Magyar Festészet Napja alkalmából rendezett tárlatot Rosta Ferenc alpolgármester ajánlja a közönség figyelmébe. Közreműködik Fekete Zoltán és Feketéné Szűcs Zsuzsanna.
RészletekA 170 évvel ezelőtt kivégzett 13 honvéd tábornokra és Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzésére emlékezett Félegyháza közönsége október 6-án, a Móra Ferenc Művelődési Központban. Az aradi vértanúkra emlékezve Csányi József polgármester mondott ünnepi köszöntőt, majd a Constantinum Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium Színjátszó Köre a Padkaporos Néptáncegyüttessel közösen mutatta be A vértanúk dala című színdarabot. A köszöntő után a megemlékezők a vértanúk emlékművénél helyezték el koszorúikat, virágaikat és mécseseiket.
RészletekÉvek óta Oroszi Tibor a Kiskunfélegyházi HTK első számú kapusa, a legutóbb tavasszal nyert bajnoki címet a megyei első osztályban. A fiatal hálóőrrel a ZTE elleni magyar kupamérkőzés apropóján beszélgettünk.
Részletek1979. november 5-én, hétfő délután nyílt meg a Béke téren Félegyháza addigi legnagyobb üzletközpontja, az impozáns Centrum Áruház Tímár Ferenc igazgató irányításával. Megyei viszonylatban is a legnagyobbak közé tartozó kereskedelmi egység volt. Vidács Gyulával, az áruház későbbi igazgatójával beszélgettünk – aki negyed évszázadot töltött el a régi és új áruházban – a Centrum sorsának későbbi alakulásáról. Vidács Gyula november 7-ére minden volt munkatársat találkozóra invitál.
RészletekTörölnie kell a Facebooknak a jogsértő bejegyzéseket az Európai Bíróság csütörtöki döntése értelmében. Az ítélet átalakíthatja a közösségi média működését.
Részletek