Ember a Marson?
Fontos felfedezésre jutottak amerikai és brit kutatók a Mars meghódításával kapcsolatban.
RészletekFontos felfedezésre jutottak amerikai és brit kutatók a Mars meghódításával kapcsolatban.
RészletekA Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melynek gyanúsítottja néhány lopás után egy rablást is elkövetett.
RészletekKiskunfélegyházára érkezik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szimbóluma, a Missziós kereszt, amit Ferenc pápa 2017 novemberében áldott meg. Egyhetes programsorozatot szervezett az alkalomra a Sarlós Boldogasszony Főplébánia.
RészletekTöbbek között 100 magyar kézműves sörkülönlegesség az egész ország területéről a Sörsétányon, street food különlegességek a Gasztro Téren, borszekér, pezsgőlugas, pálinkaház, sörfagyi és még sok egyéb finomság jellemezte az 5. kiskunfélegyházi sörfesztivált. A programok szombaton is folytatódnak.
RészletekPaczolai Gyula 1974-ben hozta létre Kiskunhalason a Tulit Péter Nemzetközi Diák Tornászversenyt. Tulit Péter Kiskunhalason született, Kiskunfélegyházán tanított. A nevét viselő tornaverseny rendezése néhány év után átkerült Félegyházára. A magyarok mellett a világ számos országából érkeztek tornászok a félegyházi megmérettetésre. A versenysorozat a 34. alkalom után ért véget. Mint korosztályos tornaverseny, ez volt a közvetlen utánpótlás legjelentősebb versenye.
RészletekKiskunfélegyháza városa Móra Emlékévnek nyilvánította 2019-et. A város szülöttére, a 140 éve született és 85 éve elhunyt íróra, muzeológusra, tudósra születésnapján, július 19-én emlékeztek meg tisztelői, a városvezetés, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Móra Ferenc Társaság. A megemlékezés a Móra téren kezdődött koszorúzással, majd a nádfedeles szülőház udvarán felolvasással folytatódott. Az író 85 éve megjelent, a Daru utcától a Móra Ferenc utcáig című önéletrajzi tárcáit tartalmazó kötetből idéztek írásokat a Móra Társaság tagjai. Az előadások után Balla László alpolgármester avatta fel a Magyar Örökség-díjának emléktábláját.
RészletekSvájci kutatók szerint az erdőtelepítés a leghatékonyabb megoldás a globális felmelegedés problémájára. Azt állítják, hogy az eddig véltnél sokkal több, 900 millió hektárnyi területet lehetne fásítani világszerte. Ennek eredményeként pedig 25 százalékkal csökkenne a légköri szén-dioxid mennyisége. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) szerint ahhoz, hogy az emberiség a század közepére 1,5 Celsius-fokban korlátozza a globális hőmérsékletemelkedést, egymilliárd hektárnyi fát kellene ültetni világszerte. Megmentheti-e a Földet egy ekkora új erdő telepítése?
RészletekMagyar kutatók nemzetközi szinten is egyedülálló vizsgálataiból derült ki az, hogy nem csak a természetes vizekben, hanem az édesvízi tógazdasági haltermelés helyszínéül szolgáló halastavakban is kimutathatók mikroműanyagok. A kutatás eredményei alapján megállapítható volt, hogy a többi felszíni vízi méréssel összehasonlítva a halastavi koncentrációk minimálisak. Mégis, mennyi az annyi, és van-e okuk félelemre a magyar halastavak üzemeltetőinek?
RészletekKiskunfélegyházán, 1908-ban telepedtek meg a lányok oktatásával foglalkozó Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek. Ekkor alapították a Constantinum leánynevelő-intézetet, ahol elemi és polgári lányiskolát, tanítónőképzőt és mezőgazdasági lányiskolát is működtettek.
RészletekHétfőtől vasárnapig tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek a rendőrök az ország közútjain - közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Részletek