Segítséget nyújtana az önkormányzat a gyűjtőkémény-ügyben érintetteknek

Segítséget nyújtana az önkormányzat a gyűjtőkémény-ügyben érintetteknek

2017. november 30. 07:30

Mintegy 250-300 félegyházi családot érintett a nyáron a „gyűjtőkémény-ügy”, amikor ennyi lakás úgymond megbukott a füstpróbán, és az ellenőrző hatóság megtiltotta számukra a gázüzemű vízmelegítőik további használatát. A kialakult helyzet akkor szélsőséges indulatokat gerjesztett a városban. Csányi József polgármester előterjesztésében a november 30-i ülésen ismét a képviselő-testület elé kerül a téma. Ezúttal arról az előterjesztésről hoznak döntést a városatyák, amely alapján az érintettek jelentős önkormányzati támogatást kapnának.

Részletek
Mától nyitva a jégpálya

Mától nyitva a jégpálya

2017. november 29. 14:10

Ma, azaz november 29-én, szerdán 16 órakor nyitja meg kapuját a Kiskunfélegyházi Jégpálya a városi könyvtár melletti területen. Diákok hétköznaponként előre egyeztetett időpontban, szervezett keretek között, iskolai nevelő kíséretében 10-től 13 óráig használhatják a pályát. Ebben az időszakban 400 forintba kerül a korcsolyabérlés. Bejelentkezés: helyszínen, a pénztárban vagy a következő telefonszámon: +36 20 534-2459.

Részletek
Lehet, hogy a humorérzék a hosszú élet titka?

Lehet, hogy a humorérzék a hosszú élet titka?

2017. november 29. 13:00

A 95 éves Pali bácsi egészségi állapota miatt már ritkán járja a várost, de gyermekei, unokái és dédunokái naponta tájékoztatják arról, hogy milyen fontos dolgok történtek a városban. A kiskunfélegyházi sütőipari vállalat egyik alapító tagját, Faragó Pált a város nevében Balla László alpolgármester és Szamosi Endre, a körzet önkormányzati képviselője oklevéllel és virágcsokorral köszöntötte a jeles születésnapon, november 29-én.

Részletek
A vitaminok fontosságáról a Betűbölcsiben

A vitaminok fontosságáról a Betűbölcsiben

2017. november 30. 13:30

Az őszi, illetve a téli hónapok kapcsán nagyobb aktualitást kapnak a vitaminokról szóló előadások. Ezért a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár Baba-mama Klubjában a kismamák ezúttal Uljanics-Tóth Tímea, védőnővel a vitaminokról, azok fontosságáról beszélgettek. Szó esett a helyes táplálkozásról, és arról, hogy a szervezetünk zökkenőmentes működéshez mennyi vitaminra és tápanyagra van szükség.

Részletek
Újból a Batthyány suli nyerte a vándorserleget

Újból a Batthyány suli nyerte a vándorserleget

2017. november 29. 10:30

November 26-án, a ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület „Együtt-lét” címmel színvonalas műsoros délutánt szervezett a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Városháza dísztermében. Egyúttal itt került sor az egyesület által hirdetett rajzverseny 2017. évi vándorserleg díjának átadására is, amelyet ismét a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyert el. A díjat a zsűri két tagja, Csapó Lajos és Rómer Ilona festőművészek adták át. Koordinátor-szervező: Szederkényi Barbara tanárnő.

Részletek
Keressük a legszebb fotót a legszebb fáról

Keressük a legszebb fotót a legszebb fáról

2017. november 28. 18:30

November 27-én, hétfőn felállították és feldíszítették a város karácsonyfáját, amely sokak szerint minden idők legszebb fája Félegyházán. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy sokakat megihlet és fotózásra ösztönöz. Az elmúlt 24 órában több olvasónk osztotta meg velünk felvételét, amit az alábbiakban örömmel teszünk közkinccsé. Egyben arra biztatunk mindenkit, hogy juttassa el hozzánk kedvenc fotóját erről a kivételesen szép fenyőfáról! Természetesen saját fotósunk is készített összeállítást, amit olvasóink is láthatnak.

Részletek
Kossuthos fodrásztanulók sikere

Kossuthos fodrásztanulók sikere

2017. november 29. 12:30

A hétvégén, Székesfehérváron rendezték meg az Árpád Kupa országos fodrász-kozmetikus versenyt, a Halloween jegyében. A KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma diákjai is neveztek a színvonalas eseményre, hogy megmérettessék magukat. Versenyfeladatuk a Marcell vízhullám fonással, szövéssel, alkalmi frizura, extrém konty és klasszikus férfi frizura főnözése lehetett. A félegyházi tanulók ezúttal is szép eredményeket értek el.

Részletek
45 év emlékeit idézték meg

45 év emlékeit idézték meg

2017. november 29. 11:30

Megalakulásának 45. évfordulóját ünnepelte november 24-én a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Pedagógus Klub. A Szakmaközi Művelődési Házban megtartott rendezvényen Tarjányi Mihályné köszöntötte a klubtagokat, a megjelent vendégeket, és képes összefoglalóval elevenítette fel az elmúlt évtizedek legszebb közösségi pillanatait. A város nevében Csányi József polgármester köszöntötte a nyugdíjas közösséget, a Batthyány iskola Kicsinyek kórusa és csengettyűseik kedves hangversennyel tették szebbé, hangulatosabbá az összejövetelt.

Részletek
Pályaorientációs nappal segítik diákjaik továbbtanulását

Pályaorientációs nappal segítik diákjaik továbbtanulását

2017. november 29. 09:30

Nagyszabású pályaorientációs napot tartottak 2017. november 17-én a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolában és a Platán Utcai Tagintézményben a felső tagozatos tanulók részére. A programot azzal a céllal rendezték meg, hogy segítséget nyújtsanak a diákoknak a pályaválasztásukat érintő kérdések átgondolásához, a döntések meghozatalához.

Részletek