Színe-java klub

Színe-java klub

2017. november 28. 09:30

Hagyd magad mögött a stresszes hétköznapokat, lazíts kellemes zenehallgatás mellett, miközben csodaszép képek formálódnak a kezed között. Ezt kínálja kicsiknek és nagyoknak a színező klub december 2-án, szombaton 9 és 12 óra között a városi könyvtárban. A foglalkozást Tarjányi Xénia művésztanár vezeti. Téma: téli hangulatok.

Részletek
Arany János, a költőfejedelem

Arany János, a költőfejedelem

2017. november 30. 10:30

E címmel rendeznek zenés irodalmi műsort, a költő születésének 200. évfordulója alkalmából november 30-án, csütörtökön 17 órától a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Közreműködnek a Csongrádi Versmondók Körének tagjai: Csák László, Varga Zsuzsanna, Pozsár Ferenc, Varga Nándor és a műsor összeállítója Surján Attila.

Részletek
Polgármesterek a megyéért

Polgármesterek a megyéért

2017. november 25. 15:30

A Bács-Kiskun megyei polgármesterek a jelen választási ciklusban hatodik alkalommal megrendezett, kétnapos polgármesteri fórumon vettek részt Jakabszálláson, az Együttműködés a helyben foglalkoztatásért program keretében. A jakabszállási Areo Hotelben tanácskoztak és ismerkedtek meg a megyét érintő, tervezett fejlesztésekkel, az igénybe vehető támogatásokkal és az induló képzésekkel, továbbá a térségi foglalkoztatás helyzetével, problémáival, megoldásaival, a vidéki élet fellendítésének lehetőségeivel. 

Részletek
Volt súlya a versenynek

Volt súlya a versenynek

2017. november 25. 18:05

Hagyományteremtő célzattal a Center Gym Kiskunfélegyháza szervezésében első alkalommal rendeztek országos fekvenyomó bajnokságot november 25-én a Mezőgazdasági Szakiskola tornatermében. A versenyre közel hatvanan neveztek, amatőrök és profik egyaránt súlyt ragadtak. Bartalos Tamás versenybíró felügyeletével nemenként és súlycsoportonként küzdöttek meg a résztvevők. Díjazták a kategóriák legjobbjait, valamint a nemenkénti abszolút bajnokokat, illetve a legjobb félegyházi fekvenyomót.

Részletek
Kiskunfélegyházán játszottak az U12-es kézicsapatok

Kiskunfélegyházán játszottak az U12-es kézicsapatok

2017. november 25. 19:00

Kiskunfélegyháza adott otthont a fiú U12-es kézilabda gyermekbajnokság Badó László régió C csoportjának soros fordulójának november 25-én. A Kiskunfélegyházi HTK utánpótláscsapata házigazdaként két találkozott játszott, elsőként az FKSE-Kiskunmajsát fogadta, akik ellen szoros csatában, 15-13-ra maradt alul. Árvai Zoltán tanítványai a forduló utolsó mérkőzésén a KIKI SKFT ellen léptek pályára, ezt a találkozót a vendégek nyerték 17-9-re. A bajnokság következő játéknapját december 16-án, Izsákon bonyolítják le.

Részletek
Példaképükről emlékeztek meg a természetjárók

Példaképükről emlékeztek meg a természetjárók

2017. november 29. 08:30

Rockenbauer Pálról, a természetjáróról, a magyar televíziós természetfilmezés egyik megteremtőjéről emlékeztek meg halálának 30. évfordulóján a Kiskun Természetbarát SE tagjai november 24-én a Platán utcai pihenőparkban felállított emlékműnél.

Részletek
Szakmák éjszakája a Közgében

Szakmák éjszakája a Közgében

2017. november 27. 17:00

Második alkalommal rendezték meg a Közgazdasági Szakgimnáziumban november 24-én, pénteken a Szakmák éjszakáját. A rendezvény fő célja az volt, hogy bepillantást nyújtson a középiskola profiljába, hangulatába, ünnep- és hétköznapjaiba a hetedik és nyolcadik osztályos tanulóknak. Tette mindezt kötetlen, játékos formában. Ez alkalommal hirdették ki az intézmény által meghirdetett rajzpályázat eredményét is, amelynek nyertesei tabletet és oklevelet vihettek haza szép munkájukért.

Részletek
Újabb sikert zsebeltek be a Nyugdíjas akták szereplői

Újabb sikert zsebeltek be a Nyugdíjas akták szereplői

2017. november 25. 13:30

A félegyházi közönséget már a premier alkalmával levette a lábáról a bűnmegelőzési szándékkal írt és bemutatott, de szórakozásnak sem utolsó Nyugdíjas akták című színházi előadás bájos és lelkes csapata. A fergeteges siker azóta számos alkalommal megismétlődött városszerte, a környező településeken és távolabbi városokban is. A napokban Hévízen, a Hetvenkedő hatvanasok címet viselő bűnmegelőzési vetélkedőn taroltak nyugdíjas szereplők, ahová a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság meghívására érkeztek.

Részletek