Nyílt nap a Rendőrség Napja alkalmából
Ünnepi állománygyűlést és nyílt napot tartott a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kecskeméten.
RészletekÜnnepi állománygyűlést és nyílt napot tartott a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kecskeméten.
RészletekÓvodás és iskolás csoportok részvételével mutatták be Takáts Géza Léna SZÍNre lép című könyvét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, április 26-án. Az eseményen részt vett a könyv főszereplője, Léna, a csokoládébarna labrador retriver is, aki izgatottan hallgatta, ahogyan a gazdája által kiválasztott gyerek felolvastak a róla elnevezett színező- és mesekönyvből.
RészletekA Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola az idén is meghirdette a Kistérségi természetismereti versenyt. A 3 fős csapatoknak az első fordulóban írásban kellett teljesíteniük. Közmondások, az év élőlényei, saját nemzeti park megalkotása, szelektívhulladék-téma, kódfejtő, satírvers, WEB-es küldetés szerepelt a feladatok között.
Részletek6-14 éves tanulók számára rendezte meg a Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola a XI. Platán Futás elnevezésű utcai futóversenyét április 25-én.
RészletekSzínes programokon vett részt a Kiskunfélegyházi Batthyány Általános Iskola alsós tagozata a fenntarthatósági témahéten. Az 1-2. évfolyam a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát egy interaktív órán ismerte meg, majd újrahasznosítható anyagokból kézműves foglalkozáson vett részt. A 3-4. évfolyam a tudatos energiahasználat témakörét járta körül, majd Spórolj az energiával! címmel plakátot szerkesztett. Koordinátor: Kovács Ágnes tanító.
RészletekÜnnepélyes ceremónián vehették át Kiskunfélegyháza legkiemelkedőbb végzős és 12. osztályos tanulói a város 250. évfordulójára kiadott könyvet, április 26-án. Az eseményt a városháza dísztermében tartották, ahol Görög Anita, a könyv fotósa és Csányi József polgármester köszöntötte a megjelenteket. Minden középiskolából öt diákot választottak ki, akik képviselték intézményüket az összejövetelen, de természetesen, a város összes végzős diákja emlékként megkapja a későbbiekben a kiadványt.
RészletekÖsszügyészi értekezlet keretében értékelte a vármegye ügyészi szerveinek elmúlt évi munkáját a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség, április 25-én. A Legfőbb Ügyészséget dr. Lajtár István közjogi legfőbb ügyész helyettes képviselte.
RészletekA Te Szedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Április 25-én, a Városi Parkerdőben gyűjtötték a felelőtlenül szétdobált szemetet a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola 8. a osztályos tanulói Vargáné Oláh Zsuzsanna Judit biológia-kémia szakos tanárnő és Bense Zoltán földrajztanár irányításával.
RészletekÁprilis 25-én Éjszaka a múzeumban rendezvénysorozatuk újabb állomásával fogadta látogatóit a Kiskun Múzeum. A témaválasztást a Föld napja eseményhez kötötték.
RészletekNamíbia és Botswana csodás kincseivel ismerkedhettünk meg Szőllősy László és Szőllősyné Pálfi Melinda, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium földrajztanárainak jóvoltából, április 25-én. A Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban tartott Földrajzi szabadegyetem eseményén teltházas közönség várta a vendégeket, akik képekkel színesítve meséltek dél-afrikai kalandjukról. A megjelenteket Bense Zoltán tanár, hegymászó köszöntötte.
Részletek