A magyarok harmada visszatérő vendég

A magyarok harmada visszatérő vendég

2016. augusztus 13. 08:15

A magyarok harmada több alkalommal is visszatér ugyanarra a településre nyaralásai alkalmával, és minden ötödik ember ugyanoda foglal szállást, ahol egyszer már elégedett volt a kiszolgálással - derült ki a Szallas.hu legfrissebb, az Év Szállása versenyhez készített statisztikáiból.

Részletek
40 milliárd forint a borászati beruházásokra

40 milliárd forint a borászati beruházásokra

2016. augusztus 12. 10:15

A kormány 40 milliárd forintos, borászati beruházásokra fordítható támogatási keret megnyitásáról döntött idén a Vidékfejlesztési programon belül, ebből a jobb, modernebb borok készítéséhez szükséges eszközöket lehet beszerezni, de nagy hangsúlyt kap az energiahatékonyság is - mondta Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Részletek
Többen vennének vagy építenének lakást

Többen vennének vagy építenének lakást

2016. augusztus 12. 08:15

Nyolc százalékkal többen vennének vagy építenének biztosan lakást a következő egy évben a három hónappal ezelőttihez képest a GKI Gazdaságkutató Zrt. júliusi felmérése szerint, és az ezt valószínűsítők köre is 4 százalékkal nőtt.

Részletek
Tiszaalpári Napok - 2016

Tiszaalpári Napok - 2016

2016. augusztus 18. 17:30

Tiszaalpár Nagyközség önkormányzata idén is megrendezi a Tiszaalpári Napokat augusztus 19-e és 21-e között a településen. Többek között koncertek, kiállítások, gyerekprogramok, sárkányhajózás, halsütő verseny és játékos vetélkedők várják a község és kistérségének látogatóit. Augusztus 21-én, vasárnap pedig a Bugaci Tanyaszínház mutatja be új darabját a művelődési ház színpadán, A lúzer címmel. Rossz idő esetén is megtartják a programokat a sportpályán felállított rendezvénysátorban.

Részletek
Kétegyházán is helytálltak a Koppányok

Kétegyházán is helytálltak a Koppányok

2016. augusztus 11. 10:00

Negyedik állomásához ért a Kiskunfélegyházáról kezdeményezett és vezényelt Történelmi Íjász DAR versenysorozat. A Koppányok 12 fővel neveztek az augusztus 6-án, Kétegyházán megtartott találkozóra. Egyéb elfoglaltság miatt Tóth Mihály, Horváth Katica és Elekes Lajos nem tudott részt venni a versenyen, így lejjebb csúsztak a tabellán.

Részletek
XVII. Szállási Napok

XVII. Szállási Napok

2016. augusztus 16. 13:30

Petőfiszállás Község augusztus 20-án, szombaton rendezi meg a XVII. Szállási Napokat. Az eseményen beszédet mond Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter.

Részletek
Teret adnak a zenének

Teret adnak a zenének

2016. augusztus 10. 18:00

Térzenével kedveskedik az arra járóknak a Petőfi téren a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar augusztus 14-én, vasárnap 10 órától. Vezényel: Kis-Fekete Vilmos.

Részletek
Guinness-rekord Bócsán

Guinness-rekord Bócsán

2016. augusztus 10. 17:00

Nemrég Guinness-rekord született Bócsán, a Vincze Lovardában. Besze Gábor csikós tizenhét lovat fogott be és hajtott lépésben, ügetve és vágtában. A fogat különlegessége az volt, hogy egymás mögött három sorban öt-öt lovat fogott be, hátul pedig két lovon állva irányította a formációt.

Részletek
Triatlon fesztivál Fadd-Domboriban

Triatlon fesztivál Fadd-Domboriban

2016. augusztus 10. 16:00

Augusztus 6-án Fadd-Domboriban rendezték meg a XXXII. Triatlon Fesztivált, ami országos szinten a legnagyobb részvételű verseny. Mintegy ezer versenyző nevezett a számokra. Ezen a napon rendezték meg az utánpótlás Országos versenyt, valamint sprint amatőr OB versenyszámait. Az esős, szeles idő ellenére futamonként 40-125 fős mezőny vágott neki a különböző távoknak. Az úszást a Duna holtágában, evezős pályán rendezték. A kerékpárpályát közúton alakították ki, ahol az erős szél nehezítette a versenyzők helyzetét. A futást az üdülő terület egy részén és közút egyik lezárt sávjában bonyolították le, a depót pedig közvetlenül az úszópálya mellett állították fel. A félegyházi versenyzők kiváló helytállással a következő eredményeket érték el.

Részletek