A kunfakó egyre népszerűbb lófajta

A kunfakó egyre népszerűbb lófajta

2016. augusztus 9. 17:00

Kegyeibe fogadta az időjárás a hét végén a Városi Parkerdőben megrendezett Kunfakó Ünnepet. A középtermetű, rendkívül kitartó és jól lovagolható fajta, tartói és tenyésztői ünneplő viseletben, fegyelmezett lovaglással mutatták be egymásnak és az érdeklődőknek, hogy mire képesek kedvenceik. Eördög András főszervező elmondta, hogy ez elsősorban a lótenyésztők ünnepe volt, de nagyon sok érdeklődő látogatott ki a városból is, akik megismerhették és meglovagolhatták a végtelenül barátságos négylábúakat, de részesei lehettek solymász és íjász bemutatóknak is. A fiatal lovászok a rendezvény befejeztével gondot fordítottak arra is, hogy tisztán és rendezetten adják vissza a Parkerdőt a városnak.

Részletek
Az ön telefonját is lenullázhatják

Az ön telefonját is lenullázhatják

2016. augusztus 9. 15:00

Nagyjából egymilliárd eszközt érint négy nemrég feltárt sebezhetőség. Aki kihasználja, az átveheti az uralmat a telefonunk fölött. A Check Point Software mobilos kutatási részlege négy különösen kritikus sebezhetőséget talált, amelyeket a Quadrooter név alatt foglalt össze, és amelyek androidos eszközöket érintenek, közülük is a Qualcomm chipkészlettel szerelteket. Ez pedig több mint 900 millió androidos eszközt jelent, ahogy a Betanews fogalmaz: leszakadt az androidos ég. Ilyenre eddig csak egyszer, a Stagefright esetében volt példa.

Részletek
Rendhagyó mentési gyakorlat a Mercedes-gyár területén

Rendhagyó mentési gyakorlat a Mercedes-gyár területén

2016. augusztus 9. 11:45

A hazai gépjárműállomány fiatalodásának és korszerűsödésének a következménye, hogy egyre gyakoribb a korszerű személygépjárművek baleseteinél a tűzoltósági beavatkozások szükségessége. Ezért a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Létesítményi Tűzoltósága, Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltószövetség közösen rendhagyó műszaki mentési gyakorlatot szervezett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár területén.

Részletek
Jönnek az amerikai szőlőkabócák

Jönnek az amerikai szőlőkabócák

2016. augusztus 10. 08:15

Akár az egész szőlőültetvényt is elpusztíthatja az amerikai szőlőkabóca által hordozott, szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma elnevezésű betegség, ezért fontos időben védekezni ellene, amit online térképpel segít a Nébih - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese.

Részletek
Gyenge közepes almatermés várható

Gyenge közepes almatermés várható

2016. augusztus 9. 10:15

A tavalyi 520 ezer tonnás termés után idén - elsősorban a fagykárok miatt - kisebb, gyenge közepes szintnek megfelelő almatermés várható - derül ki az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (ÉKASZ) az MTI-hez eljuttatott felméréséből.

Részletek
Mesterségek és művészetek

Mesterségek és művészetek

2016. augusztus 15. 13:00

A Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesület szeretettel hív minden érdeklődőt a Mesterségek és művészetek című kiállításának megnyitójára augusztus 18-án, csütörtökön 17 órakor szervezetük székházába.

Részletek
Nyáron is sütnek-főznek a királyi szakácsok

Nyáron is sütnek-főznek a királyi szakácsok

2016. augusztus 22. 07:30

Idén nyáron is sikert sikerre halmoz a félegyházi Amatőr Királyi Szakácsok Egyesülete. Nemrégiben Boldván, az Aludttej Fesztiválon az aludttejben, sajttal sült csirkeszárnnyal és a kukoricadarás aludttejes süteménnyel érdemelték ki a szakmai fődíjat főző és sütemény kategóriában egyaránt, majd Tállyáról, a Népi Hagyományok Sütő-Főző Versenyéről is a legjobbaknak kijáró elismeréssel tértek haza. Itt a libazúza pörkölttel, a káposztaágyon sütött libacombbal burgonyával és almával, valamint a kapros-túrós és almás lepénnyel, no meg a grízes-mézes krémessel vették le a zsűrit a lábáról.

Részletek