Az NB III-as Hódmezővásárhelyt is legyőzte a KHTK

Az NB III-as Hódmezővásárhelyt is legyőzte a KHTK

2016. július 30. 17:40

Felkészülési mérkőzésen újabb sikert aratott a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgó csapata, amely július 30-án az NB III Közép csoportjában szereplő Hódmezővásárhelyi FC-t verte meg 3-1-re a Honvéd Sporttelepen. A magasabb osztályú Hódmezővásárhely legyőzése önbizalmat adhat a félegyháziaknak a bajnoki rajt előtt.

Részletek
Hatalmas magyar csapat indult el az olimpiára

Hatalmas magyar csapat indult el az olimpiára

2016. július 30. 12:30

Rengeteg szurkoló, családtag, és hatalmas médiaérdeklődés mellett elindult Rióba a legnagyobb létszámú magyar csapat a jövő pénteken kezdődő olimpiára. A Liszt Ferenc repülőtérről 12 órakor szállt fel a gép, amely magyar idő szerint vasárnap hajnali 1 órakor landol a XXXI. nyári olimpiai játékok helyszínén.

Részletek
„Mindent átíró 1849”

„Mindent átíró 1849”

2016. július 31. 17:00

A Constantinum Intézmény Színjátszó Köre ezzel a darabbal tisztelgett a Petőfi-emlékházban július 29-én, a költő halálának 167. évfordulóján. A középiskolások előadása után a kiskőrösi Petőfi-szülőház és Emlékmúzeum grafikai gyűjteményéből nyílt kiállítást ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Molnár István festőművész.

Részletek
Új érmék kerülnek forgalomba

Új érmék kerülnek forgalomba

2016. július 31. 08:15

A Magyar Nemzeti Bank alapításának 90. évfordulójára 5 ezer darab 10 ezer forintos ezüst emlékérmét bocsátanak ki, emellett készül még 5 ezer darab 2 ezer forintos emlékérme is rézből. A tízezres emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 24 gramm, átmérője 37 mm, széle recézett. Az emlékérme elő- és hátlapjának díszítő motívumai, az alkalmazott betűtípusok a Magyar Nemzeti Bank alapításakor, 1924-ben kibocsátott részvényeken szereplő egyes motívumokat, betűtípusokat idézik.

Részletek
Elindult a pótfelvételi

Elindult a pótfelvételi

2016. július 29. 17:00

Elérhetők a felsőoktatási intézmények által a pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések. Jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, legkésőbb 2016. augusztus 7-éig, és csak egyetlen képzés jelölhető meg.

Részletek
Több mint 50 zenei program az idei Kurultájon

Több mint 50 zenei program az idei Kurultájon

2016. július 30. 07:30

Több mint 50 zenei program, köztük a Szibéria hangjai című koncertsorozat, a Vazul vére című rockopera, valamint táncház is várja a látogatókat az idei Kurultájon, amelyet augusztus 12. és 14. között rendeznek meg Bugacon - közölte a szervező Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken Budapesten.

Részletek
Újabb autógyár Kecskeméten

Újabb autógyár Kecskeméten

2016. július 29. 11:08

Zöldmezős beruházás keretében egy egymilliárd eurós, egészen pontosan 313 milliárd forintos gyárbővítést hajt végre Kecskeméten a Mercedes Benz – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel Budapesten. Az előkészületek még az idei év folyamán megkezdődnek, a termelés megkezdése pedig az évtized végére várható. A beruházás megszerzése már csak azért is nagy dolog, mert azokért az utóbbi időszakban sokkal többet kell tennie a célországoknak, mint korábban – mondta a miniszter. Hozzáfűzte, hogy a magyar állam ezúttal 19,2 milliárd forintos támogatást adott a projekthez.

Részletek
Növekvő idegenforgalom Félegyházán

Növekvő idegenforgalom Félegyházán

2016. július 29. 14:00

Az idei nyáron élénkült az idegenforgalom Kiskunfélegyházán. A városháza alatt elérhető Tourinform irodát naponta 3-4 külföldi csoport is felkeresi. Az ide látogatók szinte mindegyike kíváncsi a szecessziós városháza dísztermére, mielőtt sétát tenne a városban. Az iroda a Kiskun Múzeummal együttműködve idegenvezetést is tud biztosítani valamennyi érdeklődőnek.

Részletek