Már javában ellenőriznek

Már javában ellenőriznek

2016. július 6. 08:10

Elkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés, július 1-je és augusztus 31-e között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőrizik például az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeket, így a strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint kiemelten figyelik az UHT tejek forgalmazását is - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.

Részletek
Kecskeméten mutatkozik be a Kiskunfélegyházi járás

Kecskeméten mutatkozik be a Kiskunfélegyházi járás

2016. július 6. 11:30

A Bácsalmási után a Kiskunfélegyházi járás mutatkozik be Kecskeméten, a Megyeháza előtti téren július 8-án, pénteken annak a rendezvénysorozatnak a keretében, amelyet júniusban indított útjára a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Bács-Kiskun a mi megyénk” címmel. Ennek keretében egy éven át minden hónap első vagy második péntekén a megye egy-egy járása mutatja meg természeti, turisztikai és tárgyi értékeit, hagyományait, házi, tájjellegű termékeit. Ahogy az esemény megnyitóján Rideg László megyei elnök fogalmazott: ”Szívügyünk, hogy erősítsük a megye összetartó erejét, melyhez ez az eseménysorozat is nagyban hozzájárul.”

Részletek
Semmelweis Nap a városi kórházban

Semmelweis Nap a városi kórházban

2016. július 5. 07:30

Július 1-je a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. 1818-ban e napon született Semmelweis Ignác, a hazai és nemzetközi orvoslás kiemelkedő alakja, az anyák megmentője, akinek emléke előtt a legkiválóbb orvosok, ápolók, és más egészségügyben dolgozók munkájának elismerésével hajt főt ilyenkor az utókor.

Részletek
Festményeket ajánlott fel a városnak

Festményeket ajánlott fel a városnak

2016. július 5. 09:30

Felajánlással kereste meg a várost Mogyoró István festőművész, miszerint munkáiból több tucat festményt és pasztell képet szeretne közkinccsé tenni. Rosta Ferenc alpolgármester az otthona melletti műteremben kereste fel az alkotót, és egyeztettek a részletekről.

Részletek
Polgármesterek randevúja - indul az országos szavazás!

Polgármesterek randevúja - indul az országos szavazás!

2016. július 5. 15:30

A városi önkormányzatok legnagyobb hagyománnyal bíró rendezvényét, a XXII. Városi Polgármesterek Randevúját idén augusztus 25-én, Szerencsen rendezi meg az ötletgazda Szféra. Az esemény fővédnöke idén is Pintér Sándor belügyminiszter, a gesztora pedig Szita Károly a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.

Részletek
Egészségesebben, parlagfű nélkül!

Egészségesebben, parlagfű nélkül!

2016. július 5. 13:30

A parlagfű kétszáz allergén növényfaj közül a legveszélyesebbek egyike. Nagyon aktívan reagáló izgató anyaga van, mely kis mennyiségben is képes bőr- és nyálkahártya túlérzékenységet kiváltani. Virágzása júliustól októberig tart, virágpora a szél útján igen gyorsan terjed. Egyetlen parlagfű nyolcmilliárd virágporszemet termel, ezáltal hatalmas területeket képes meghódítani, elszórt magja több évig csiraképes marad. Elsősorban az alacsony tápanyag tartalmú talajokon, beépítetlen, elhanyagolt építési telkeken, utak mentén, feltört, nem művelt mezőgazdasági területeken fordul elő – tájékoztatta szerkesztőségünket Barczikai Gábor, a Városüzemeltetési Osztály munkatársa.

Részletek
Kórushangversenyek a testvérvárosban

Kórushangversenyek a testvérvárosban

2016. július 4. 16:30

Feltrébe utazott vendégszereplésre, az olasz testvérkórus meghívására június végén a Zenebarátok Kórusa. A félegyháziak tartalmas három napot töltöttek el két fellépéssel, kirándulásokkal és tengeri fürdéssel egybekötve.

Részletek
Csiperó 2016

Csiperó 2016

2016. július 4. 10:00

Tizennegyedik alkalommal fogad Kecskemét a világ tájáról gyermekeket az Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó alkalmából július 3-a és 10-e között. A megyeszékhely főterén felállított színpadon színes műsorokkal mutatkoznak be a világ különböző tájairól érkező vendégek.

Részletek