Adózás - Közeledik a második minősítés

Adózás - Közeledik a második minősítés

2016. június 22. 08:15

Még nem késő rendezni az esetleges adótartozást ahhoz, hogy a második minősítési időszakban - ha az egyéb feltételek is teljesülnek - megbízható besorolást kapjon a vállalkozás - tájékoztatta a keol.hu-t Dr. Márkus Réka, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága sajtóreferense.

Részletek
Még az idén látványos beruházások valósulnak meg városszerte - videóval

Még az idén látványos beruházások valósulnak meg városszerte - videóval

2016. június 21. 16:10

Bruttó mintegy 254 millió forintot költ 2016-ban Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata intézmények és közterületek fejlesztésére. Az egyik legjelentősebb projekt ezen belül a Kiskun utca felújításának megkezdése, amelynek keretében hat méter széles, szegélykővel ellátott útburkolat készül a Tanyasori út és a Sólyom utca között, megépül továbbá a Békás szökőkút, és megújul a Kossuth utca több szakaszán a burkolat és a hozzá tartozó zöldfelület is. Minderről Csányi József polgármester, Hartyáni Gyula projektfelelős és Mészáros Gábor beruházási ügyintéző sajtótájékoztatón számolt be június 21-én, kedden. A polgármester azt is elmondta, hogy a Kiskun utca felújítása a következő években – az önkormányzat lehetőségeinek függvényében – tovább folytatódik, és hogy az iskolákban tervezett felújítási munkálatokról annak dacára sem mondott le az városvezetés, hogy azok önkormányzati működtetése a következő évtől kétséges.

Részletek
Gyulán zárult a IV. korcsoportos gyermekbajnokság

Gyulán zárult a IV. korcsoportos gyermekbajnokság

2016. június 21. 15:30

Véget ért a IV. korcsoportos Vidék Bajnokság „kék” csoportjának alapszakasza, amelynek 6. fordulóját Gyulán rendezték meg június 10-e és 12-e között. A Kiskunfélegyházi Vízilabda Sport Egyesület öt mérkőzést játszott, a Hódmezővásárhelyi Vízilabda Sport Club ellen szoros csatában 6-8-ra maradt alul. Ezt követően a csoportelső Csongrád és a második helyen végző Gyula elleni találkozó következett, a félegyháziak tisztesen helytállva a Gyula ellen 10 gólt szerezve szálltak ki a vízből (10-21), a csongrádiaktól fölényesen kikaptak (2-25). A zárónapon az Octopus (6-12) és a Szentes (6-10) várt a fiatalokra. A Kiskunfélegyházi Vízilabda Sport Egyesület a meccsnap után a 6. helyen fejezte be a csoportot.

Részletek
Elkezdődött a Rocktábor

Elkezdődött a Rocktábor

2016. június 21. 11:30

VII. alkalommal kezdődött el június 20-án a növendékek, szüleik és a könnyűzenét szeretők számra már már "legendás" kiskunfélegyházi Rocktábor. A diákokat az élőzenei önkifejezés, a színpadi, közösségi és zenekari élmény vezeti végig a hét során, ami egy színvonalas táborzáró koncertbe torkollik.

Részletek
Három érem Rákoskeresztúron

Három érem Rákoskeresztúron

2016. június 21. 18:00

Nyolc fővel képviselték Kiskunfélegyházát a KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztály tagjai a Rákosmenti Turul Szittyák nyári versenysorozatának első versenyén. A kellemes hangulatú találkozón, harminc célt kellett leküzdeni az íjászoknak. A mintegy száz fős mezőnyben egy arany, egy ezüst és egy bronzérmet gyűjtöttek a Fénypárducok.

Részletek
Pályázati felhívás

Pályázati felhívás

2016. július 20. 07:30

A Félegyházi Közművelődésért Közalapítvány pályázatot hirdet kulturális civil szervezetek és magánszemélyek részére. A pályázat célja: művészeti tevékenységek, kulturális rendezvények, kulturális kiadványok támogatása.

Részletek
A holokauszt kiskunfélegyházi áldozataira emlékeztek

A holokauszt kiskunfélegyházi áldozataira emlékeztek

2016. június 20. 18:30

Kiskunfélegyházán 1944-ben a város központjában az egykori zsinagóga közelében alakították ki a gettót, ahol 985 embert zsúfoltak össze május 22-étől június 15-éig. A gettó felszámolása után a kecskeméti gyűjtőtáborba kerültek, ahonnan Auschwitz-Birkenauba deportálták őket. A holokauszt zsidó áldozataira június 20-án, koszorúzással emlékeztek a város és az MSZP képviselői a Mártírok utcában, a zsinagóga megmaradt falán felállított emléktáblánál.

Részletek
Programsorozattal emlékeznek az Árpád-emlékműre

Programsorozattal emlékeznek az Árpád-emlékműre

2016. június 21. 08:15

1896-ban, azaz 120 évvel ezelőtt állították az Emlékpark fő szimbólumának számító, millenniumi Árpád-emlékművet. A jeles eseményre méltóképpen, rendezvénysorozattal emlékezik az Emlékpark. A programsorozat június 24-én, a Magyar Őstörténeti Konferenciával kezdődik és októberben, a Kligl Sándor: Árpád és vezérei szoborcsoport avatásával fejeződik be.

Részletek