Nyeregszemle a Parkerdőben

Nyeregszemle a Parkerdőben

2016. július 13. 07:30

Éld át Te is a lovaslét örömét! – szól a Nyeregszemle szlogenje, amit Kiskunfélegyházán, a Parkerdőben rendeznek meg július 15-e és 17-e között. Solymosi Bertold főszervező szerint az ország immár legnagyobb lólétszámú lovas rendezvényének célja a találkozás, sajátossága pedig, hogy a résztvevők jelentős része lóháton érkezik.

Részletek
Szövetkezeti érdemrend Ván Jenőnek

Szövetkezeti érdemrend Ván Jenőnek

2016. július 13. 09:30

Szövetkezeti érdemrendet kapott Ván Jenő, a Petőfiszállási Gazda Tejszövetkezet elnöke. Az Országos Szövetkezeti Tanács elismerését a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a 94-dik Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából rendezett ünnepségen adták át a kitüntetettnek, a kistermelők összefogásáért végzett munkája elismeréseként.

Részletek
Kondigépek kerülhetnek a parkokba

Kondigépek kerülhetnek a parkokba

2016. július 12. 13:30

A fejlesztési csoport szakemberei javában dolgoznak annak a pályázatnak a részletein, amelynek keretében saját testsúlyos edzések végzésére alkalmas sporteszközökkel felszerelt sportparkok kialakítására nyílhat lehetőség Félegyháza több városrészében – tudtuk meg Csányi József polgármestertől.

Részletek
Segesváron jártak

Segesváron jártak

2016. július 12. 07:30

A Darvas Általános Iskola diákjai is eljutottak Erdélybe ebben a tanévben a Határtalan pályázat keretében. A gyerekek többsége először járt ezen a vidéken, és felejthetetlen öt nap élményével lett gazdagabb. A segesvári testvériskola diákjai és tanárai nagy szeretettel fogadták a félegyháziakat, akik eljutottak többek között Aradra, Segesvárra, a parajdi sóbányába, a Medve tóhoz, Korondra, Marosvásárhelyre, és még számos gyönyörű helyre.

Részletek
Oldalkocsis fenegyerekek

Oldalkocsis fenegyerekek

2016. augusztus 4. 17:30

Augusztus 11-14 között a félegyházi Parkerdőben ismét részese lehet a közönség a félegyházi oldalkocsis motoros kaszkadőrök jó hangulatú produkciójának. Sárói-Szabó István autószerelőként keresi a kenyerét, Meszes Ferenc katona. A hétköznapokban. Szabadidejükben azonban – ha csak tehetik – bukósisakot húznak, és motoros szenvedélyüknek hódolnak. „Művésznevükön” ők a félegyházi IZS-TEAM, hűséges társuk pedig egy 41 esztendős oldalkocsis Izs Planéta.

Részletek
Az ingatlan adásvételi szerződések buktatói – mire figyeljünk oda?

Az ingatlan adásvételi szerződések buktatói – mire figyeljünk oda?

2016. július 11. 07:30

Az ingatlan adásvételi szerződéseket ma már jellemzően ügyvédek, vagy közjegyzők készítik, mivel az ellenjegyzésük nélkül a szerződés nem lesz alkalmas a tulajdonjog földhivatali bejegyzésére, ami nélkül pedig a vevő nem fog tulajdonjogot szerezni a megvásárolt ingatlan felett. Ennek ellenére sajnos időről időre előfordulnak olyan esetek, ahol a vevő a saját, vagy esetlegesen az eljáró jogi képviselő nem eléggé körültekintő eljárása miatt pórul jár.

Részletek
II. Roma Labdarúgó Kupa - Kecskemét

II. Roma Labdarúgó Kupa - Kecskemét

2016. július 11. 09:30

Kecel, Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Kiskunhalas, Mélykút és Kalocsa roma nemzetiségi önkormányzatainak focicsapatai csaptak össze szombaton a Műkertvárosi Sportcentrumban. Radics Kálmán, a szervező a kecskemétiek nevében elmondta, második alkalommal sikerült megrendezni a bajnokságot, a győztes egy évre hazaviheti a vándorserleget.

Részletek
Nagyon jó gabonatermés várható az idén

Nagyon jó gabonatermés várható az idén

2016. július 11. 10:20

A földművelésügyi miniszter szerint a várakozáson és az átlagon felüli gabonatermésre lehet számítani országosan az idén. A mintegy egymillió hektáron vetett őszi búza huszonöt százalékát már betakarították, a termésátlag 5,5 tonna hektáronként - ismertette Fazekas Sándor a legfrissebb aratási eredményeket a Debreceni Egyetem Agrárkutató Intézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézeténél tett látogatásakor.

Részletek