Babaúszás a bölcsiben

Babaúszás a bölcsiben

2016. május 3. 11:30

Babaúszással bővült a Törpi Bölcsőde szolgáltatási köre. Április 27-étől a napi programba illesztve, szakképzett gondozókkal pancsolhatnak a kisgyermekek. Az egy éve átadott épület korszerűen felszerelt terápiás medencéje a babaúszás mellett helyet ad a családok kikapcsolódására is. Az első foglalkozást Mattesz Csilla egykori úszóolimpikon, a babaúszás egyik első hazai úttörője vezette.

Részletek
A Péteri tó madárvilága

A Péteri tó madárvilága

2016. május 10. 13:00

A Kiskun Múzeum szeretettel hív minden téma iránt érdeklődőt május 10-én, kedden 17 órára. A Madarak és Fák Napja alkalmából Dr. Bankovics Attila zoológus tart előadást a Péteri tó madárvilágáról. A rendezvény ingyenesen látogatható.

Részletek
Háromgólos hátrányból állt fel a futsal csapat

Háromgólos hátrányból állt fel a futsal csapat

2016. május 1. 21:30

A sírból hozta vissza a mérkőzést, így megőrizte esélyét a bajnoki döntőre az Astra-Elios Kiskunfélegyházi Bulls, amely a női futsal NB I elődöntőjének első összecsapásán a Miskolci-Vénusz NFSE otthonában ért el 3-3-as döntetlent. A hazaiak már 3-0-ra vezettek, de az Astra nem adta fel és a hajrában kiegyenlített. A másik elődöntő is nyílt maradt, a Szekszárdi UFC 1-1-es döntetlent játszott a győri Árkád ETO-val.

Részletek
Kiütötték az Akasztót a KHTK focistái

Kiütötték az Akasztót a KHTK focistái

2016. május 1. 19:40

Könnyed, 5-0-ás győzelmet ért el Akasztón a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 25. fordulójában. A félegyháziaknak ezúttal sem okozott gondot a házigazdák megverése, ősszel ugyancsak alaposan elpáholták ellenfelüket (6-0). A gólok sorát az 5. percben Palásti Sándor nyitotta, majd a 47. percben Tóth István is betalált (2-0). A hajrában újabb gólokban mutatkozott meg a KHTK fölénye, ekkor Zs. Juhász István, Makai Zoltán és Tóth István zörgette meg a hálót (5-0). A tabellát továbbra is a félegyháziak vezetik egy ponttal a Tiszakécske előtt, amely a Kunszállást győzte le a forduló során (4-0).

Részletek
Mosoly és könnycseppek

Mosoly és könnycseppek

2016. május 2. 12:00

Az ifjú mosolyok mögött ezen a napon megjelennek a könnycseppek is a ballagók orcáján - mondta Mindák József, a Constantinum Intézmény igazgatója a péntek délutáni ballagás ünnepélyes perceiben, amit egy korszak kijárati kapujához hasonlított a vezető. A hétvége alkalmas volt a búcsúzó diákoknak, hogy összegezzék középiskolás emlékeiket, hétfőn reggel pedig már tudásukról adtak számot az írásbeli érettségin. Fotó: Lakó Róbert

Részletek
Holttest Tiszakécskén 

Holttest Tiszakécskén 

2016. május 1. 16:50

Egy férfi holttestét találták meg a Bács-Kiskun megyei rendőrök április 30-án, szombaton az esti órákban egy tiszakécskei ingatlanban. A helyszíni és halottszemle elsődleges adatai alapján az izraeli férfi halálát idegenkezűség okozta.

Részletek
Távolabb a céloktól

Távolabb a céloktól

2016. május 1. 17:05

Nem sikerült a felzárkózás, hat pontos hátrányba kerültek az elsőhöz képest a Kiskunmajsai Mókusok a megyei női 2/3-ad pályás bajnokságban. Az együttes tagjai május elsején a Kiskunhalasi FC otthonába látogattak. A 15. forduló rangadóján csak a hazaiak szereztek gólt, az őszi 0-0-ás mérkőzéshez képest ezúttal háromszor is megzördült a háló (3-0). Győzelmével a Kiskunhalasi FC ugrott a tabella élére, amit 31 ponttal vezet a 29 pontos Akasztói Focisuli előtt. A Mókusok 25 ponttal a harmadik helyen állnak. A szezonból még három találkozó van hátra.

Részletek
Gazdikereső

Gazdikereső

2016. május 2. 15:30

Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.

Részletek