Titkok a levéltárból – Iskolanővérek Kínában

Titkok a levéltárból – Iskolanővérek Kínában

2015. augusztus 9. 09:30

A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek 1860-ban telepedtek le Magyarországon, Kiskunfélegyházán 1908-ban alapítottak rendházat és iskolát, Constantinum néven. Főként a lányoktatás területén munkálkodtak, (elemi-, polgári- és középiskola, valamint óvónő-, tanítónő- és polgári iskolai tanárnő képzés), ezen kívül több településen működtettek óvodát és árvaházat is.

Részletek
24 órán keresztül horgásztak

24 órán keresztül horgásztak

2015. augusztus 13. 12:10

A horgászverseny-szezon egyik legrangosabb térségi megmérettetését rendezték meg augusztus 8-án és 9-én a Balog Tanya Horgásztó és Pihenő Parkban. A 3+ 1 fős 24 órás csapatversenyen a szombati munkanap miatt a várakozásokhoz képest kevesebben indultak el. 14-en neveztek, végül 7 csapat ragadott botot. A nagy hőség nem kedvezett a halfogásnak, napközben főként amurok akadtak horogra. A versenyt végül a Seéberger György vezette csapat nyerte 75,07 kilogrammos fogással. A legnagyobb halat Tóth Csaba emelte ki, az általa kifogott példány több mint 7 kilót nyomott (7,35 kilogramm).

Részletek
Az év olvasója

Az év olvasója

2015. augusztus 10. 07:30

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár 2010-ben indította el az „Év Olvasója” sorozatot, amellyel évről évre szeretné kifejezni megbecsülését mindazoknak, akik hűséges látogatói a bibliotékának, illetve azoknak, akik ebben a rohanó világban rendszeresen járnak könyvtárba, olvasnak könyveket, részt vesznek a gyermek és felnőtt programokon.

Részletek
Bajnoki cím a cél

Bajnoki cím a cél

2015. augusztus 10. 08:20

Címvédésre készülnek a Kiskunfélegyházi HTK megyei I. osztályú csapatánál. A KHTK augusztus 8-án játszotta le utolsó felkészülési mérkőzését, amelyen 4-0-ra győzött a Mórahalom ellen. Az erőviszonyok alapján az előző évhez képest erősebb bajnokságra lehet számítani. A KHTK mellett a Tiszakécske, a Kecskemét és a Baja is esélyes az aranyra. A szezon augusztus 15-én rajtol, a félegyháziak szombaton 17 órától a Kiskunmajsát fogadják.

Részletek
A Fornetti ára: 18 milliárd forint?

A Fornetti ára: 18 milliárd forint?

2015. augusztus 8. 07:30

Hatvanmillió euróért, azaz több mint 18 milliárd forintért kelt el a Fornetti. A Napi.hu értesülései szerint a magyar látványpékség-hálózat iránt több magyar és külföldi cég is érdeklődött, végül azonban a svájci-ír Aryzta AG ajánlata bizonyult a legjobbnak.

Részletek
Gerecs Attila a Mókusok új edzője

Gerecs Attila a Mókusok új edzője

2015. augusztus 11. 11:55

Kiválóan szerepeltek a Kiskunmajsai Mókusok tavasszal a Bács- Kiskun megyei női keresztfélpályás bajnokságban. Szoros csatában a harmadik helyet szerezték meg. Az idény lezárultával Zsadányi Szilvia és Rigó Tamás Gerecs Attilát kérte fel a vezetőedzői posztra, aki elvállalta a feladatot. A csapat heti két edzéssel Kiskunfélegyházán készül és az előttük álló szezonban is a dobogót célozza meg. A bajnokság kiírása a 2015/16-os idényben megváltozott, az eddigi keresztfélpálya helyett háromnegyed pályán játszanak a csapatok.

Részletek
Napi két edzéssel készülnek az asztalitenisz táborban

Napi két edzéssel készülnek az asztalitenisz táborban

2015. augusztus 8. 18:45

Augusztus 7-én hivatalosan is megnyitották a hagyományos nemzetközi asztalitenisz tábort Kiskunfélegyházán, a Kész Arénában. Az augusztus 15-ig tartó táborban a 2003-2005 között született tehetséges fiatalok vesznek részt. Közel 40 hazai és 30 külföldi újonc tanulhat a legjobb edzőktől.

Részletek