Nemcsak pofonokat, mikulás csomagot is kaptak a ringbe lépő gyermekek december 19-én az évadzáró „karácsonyi pofon partin” a Honvéd Sporttelepen. A verseny nagy népszerűségnek örvend, ezúttal több mint 80 fiatal bokszoló érkezett, akik közül 26 pár, 52 ökölvívója lépett ringbe. A pofon partira lelkes szurkolósereg gyűlt össze, kiváló hangulatot teremtetve a mérkőzéseknek. A Kiskunfélegyházi HTK Ökölvívó Szakosztályának tagjait nagy ováció várta, sok biztatást kaptak, ami nem egyszer átsegítette őket a holtponton. A félegyháziak jól teljesítve, nagyot harcolva, sokszor nemes csatában győzték le ellenfeleiket a három menetes mérkőzések során. A találkozók végkimenetelétől függetlenül minden fiatal bokszoló érmet és mikulás csomagot vehetett át.
RészletekElső alkalommal fogadta december 19-én a kossuthvárosiakat a városrész új közösségi háza a Szendrey Júlia utcában. Az intézményt dr. Kiss Ákos Csaba adta át. A térség önkormányzati képviselője elmondta: szeretné, ha ebben a házban örömüket lelnék a környékbeliek, a gyerekek játéktérhez, a felnőttek találkozóhelyhez jutnak általa. Emellett megteremtik a feltételeket ahhoz is, hogy helyi fórummá, információs központtá válhasson a közösségi ház.
RészletekIdei utolsó versenyét rendezte meg a Mozdulj Félegyháza SE december 19-én a félegyházi fallabda pályán. A „Magyar Zsolt Squash Kupáért” ezúttal három kategóriában húszan szálltak harcba. A nőknél Kovács Ágnes győzött, a férfiak egyes osztályát Jenei Szabolcs nyerte, a férfiak kettes kategóriájában Katona Tamás diadalmaskodott.
RészletekSzombat délelőtt megnyílt az adventi forgatag a Petőfi téren. A rendezvénysátorban Félegyháza és térsége kézművesei kínálják portékáikat. Délelőtt a Constantinum Intézmény 5. osztályos tanulói adtak elő betlehemes játékot. A gyerekeket kézműves foglalkozás várja folyamatosan. 15 órakor érkeznek meg az Északi-sarki manók, akik a mézeskalács készítésről szólnak. A Rocktár Zenekara 16 órakor lép a pódiumra. Vasárnap a kézműves foglalkozások mellett 15 órától a Móra Ferenc Társaság tagjai tartanak karácsonyi mesedélutánt a főtéren.
RészletekFennállásának 85. évfordulóját ünnepelte a Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda Bercsényi utcai tagintézménye december 19-én a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Az évforduló kapcsán felidézték az óvoda elmúlt 85 évét, eredményeit, amit követően karácsonyi műsort adtak elő az intézmény növendékei az óvoda jelenlegi és korábbi dolgozóinak, családtagjaiknak.
RészletekTöbb éves engedélyeztetési huzavona után zöld utat kapott a félegyházi motocross pálya, így minden akadály elhárult a pálya kiépítése, használata elöl. A Kiskunfélegyházi Motoros Sport Egyesület vezetője, Szabó János elmondta, terveik szerint tavaszra kiépítik a pályát és május elsején a parkerdei rendezvényhez kapcsolódva regionális versenyt is lebonyolítanak.
RészletekA Cipőgyári Nyugdíjas Klub az egyik legaktívabb közössége Félegyházának. Havonta tartanak foglalkozásokat, megünneplik a farsangot, az anyák napját, a nőnapot, köszöntik egymást név- és születésnapokon is. Természetes, hogy a karácsonyi ünnepséget is megtartották a Szakmaközi Művelődési Házban. Előadóművészt azonban nem hívtak. Akadt bőven a tagság soraiból, aki szép, adventi hangulatú verset, vagy prózát adott elő, a női kar énekét pedig már majdnem félbe kellett szakítani, hogy ki ne hűljön a feltálalt vacsora. A közösséget a város nevében Balla László alpolgármester is üdvözölte, aki megköszönte aktív segítségüket, amit a városi rendezvények megszervezésében nyújtottak.
RészletekProfi előadást tartottak a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola növendékei december 18-ai karácsonyi ünnepségükön. A drámatagozatosok a telet is megidézték. A hóember meséjét felidézve még egy kis hógolyózás is kerekedett, igaz, nem valódi pelyhekből gyúrva a gömböket. A mese után valamennyi tanszak tanulói megmutatták, hogy nem hiába töltötték ebben a félévben sem az időt iskolájukban. Igazi koncertet varázsoltak a zsúfolásig telt előadóterembe.
RészletekA rászorulókat is meghívta az MSZP helyi szervezete az idei karácsonyi ünnepségére. A meghívottak legnagyobb örömére a Mikulás is ellátogatott a Gorkij utcai székházba december 18-án, és a puttonya ezúttal sem volt üres. A családokat karácsonyfa utalvánnyal is meglepték. Az ajándékozás után kedves műsor szórakoztatta a megjelenteket.
Részletek