2015. július 15. 19:15
A 2015-ös esztendő is sok eseményt tartogatott a Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub számára. A félegyházi csapat tavasszal a másodosztály megnyerését követően az OB I-es bajnokságban szerepelt, emellett az egyesület július 11-13. között korosztályos tenisztornának is otthont adott. A teniszklub elnöke, Juhász Árpád szerint fontos az utánpótlás nevelése, ennek eredménye az is, hogy az OB I-es csapat félegyházi tagokból állt, akiknek az átlagéletkora alig több mint 20 év. A helyi reménységek közül Vidéki Marcell korosztályos versenyen bizonyított. 14 évesek között második lett.
Részletek