Már nem utolsó a Bócsa, kiütötte a Vasutast

Már nem utolsó a Bócsa, kiütötte a Vasutast

2015. április 11. 19:35

Nem sikerült túl jól a 20. forduló a Kiskunfélegyházi Vasutas számára. A megyei II. osztályban szereplő együttes az eddigi utolsó Bócsa otthonában szaladt bele egy 4-1-es zakóba. A hazaiak a szünetben már két góllal vezettek és a második félidőben tovább növelték előnyüket. A Vasutasból az 55. percben Soós István szépített, majd emberelőnybe is kerültek a félegyháziak, de a tíz emberrel játszó Bócsa megőrizte előnyét és 4-1-re megnyerte a mérkőzést.

Részletek
Tízgólos mérkőzésen ikszelt a Kiskunfélegyházi HTK

Tízgólos mérkőzésen ikszelt a Kiskunfélegyházi HTK

2015. április 11. 19:10

Háromszor vezetett, végül az utolsó percben mentett pontot hazai pályán a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A fordulatokban bővelkedő találkozón hiába rúgott az első 3 percben két gólt a KHTK, nem tudta megtartani előnyét. Sőt a második félidőben előbb emberhátrányba, majd gólhátrányba került, innen egyenlített a 90. percben 5-5-re. A döntetlennel a félegyháziak előnye egy pontra olvadt a tabella élén a Kunszállást legyőző Híd SC előtt.

Részletek
Megizzasztotta a listavezetőt a Félegyházi KSC

Megizzasztotta a listavezetőt a Félegyházi KSC

2015. április 12. 16:00

Az eddig hibátlan mérleggel rendelkező dunavecsei Holler UFC-t fogadta a Constantinum Sportcentrumában a Félegyházi KSC a megyei férfi kézilabda-bajnokság 15. fordulójában. A harmadik helyen álló félegyháziak részéről bravúr lett volna a pontszerzés, amihez a mérkőzés egyes szakaszában közel is álltak. A bravúr végül elmaradt, a vendégek izgalmas csatában 38-31-re megnyerték a találkozót. A Félegyházi KSC vereségével visszacsúszott a negyedik helyre a bajnokságban.

Részletek
Angol utánpótlás vízilabda válogatott látogatott városunkba

Angol utánpótlás vízilabda válogatott látogatott városunkba

2015. április 12. 15:40

Szentesen edzőtáborozott és április 11-én Kiskunfélegyházán szállt medencében az angol U14-es utánpótlás női válogatott. A külföldről érkező lányok a Kiskunfélegyházi Vízilabda Sport Egyesület korosztályos csapatával küzdöttek meg a városi uszodában. A mérkőzés előtt Csányi József polgármester, valamint Balla László alpolgármester és Szamosi Endre Kiskunfélegyháza sport tanácsnoka köszöntötte a megjelenteket.

Részletek
Állásajánlatok

Állásajánlatok

2015. április 12. 07:30

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének jelenlegi állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. Az ajánlatokról további információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/461-745.

Részletek
Több mint 20 csapat gyűlt össze a Dánffy Antal Emlékversenyre (Eredményekkel)

Több mint 20 csapat gyűlt össze a Dánffy Antal Emlékversenyre (Eredményekkel)

2015. április 11. 13:45

Április 11-én, szombaton rendezték meg Kiskunfélegyházán a Dánffy Antal Emlékverseny- KKC Senior Kosárlabda Tornát a városi sportcsarnokban. Az eseményre országszerte érkeztek csapatok, akik párhuzamosan két pályán mérkőznek meg egymással. Félegyházát egy női és két férfi együttes képviseli. Az egyik férfi csapatban kizárólag 50 évnél idősebbek lépnek pályára. A szabályzat szerint a senior tornára 35 évnél idősebbek nevezhettek, de az együttesekben egy fiatalabb játékos is pályán lehet.

Részletek
Kik törték fel a honlapot?

Kik törték fel a honlapot?

2015. április 11. 13:50

Feltételezhetően „csak” marketinget akartak csinálni az Iszlám Államnak azok a hackerek, akik kedden este feltörték Zsana honlapját. Az eset nem egyedi, véletlen csupán, hogy épp egy önkormányzati honlap esett áldozatul. A rendőrség nyomoz.

Részletek
Van utánpótlása a félegyházi irodalmi életnek

Van utánpótlása a félegyházi irodalmi életnek

2015. április 11. 09:00

Különböző stílusú és műfajú alkotások érkeztek idén is a Kiskunfélegyházi Irodalmi Alapítvány vers- és prózaíró pályázatára. Ami örvendetes, hogy 34 értékes pályamű érkezett be. Tollforgatóink közül számosan először merték felvállalni, hogy alkotásukat nyilvánosságra hozzák, és vállalják a szakmai megmérettetést is – mondta el Mindák József kuratóriumi elnök a pályamunkák értékelésekor.

Részletek